Hírek - Gelencsér Attila

A legfontosabb feladat a munkahelyvédelem

A legfontosabb feladat a munkahelyvédelem

Az ország előtt álló legfontosabb feladat a munkahelyvédelem. Nemcsak a munkahelyteremtést kell célnak tekinteni, hanem a meglévő állások védelmét is, ezért a Fidesz frakció támogatja a kormány munkahelyvédelmi akciójának végrehajtását - nyilatkozta Gelencsér Attila országgyűlési képviselő, Somogy megye elnöke.

A munkahelyvédelmi akcióterv 1,5 millió munkahely megvédését és több százezer új munkahely létesítését eredményezheti. Egyszerre kell védeni a meglévő munkahelyeket és újakat létrehozni. A munkahelyvédelmi akcióterv olyan célzott foglalkoztatáspolitikai és adóprogram, amely azokban a munkavállalói csoportokban kínál kedvezményeket, támogatást, ahol Magyarországon nagyságrendileg kisebb a foglalkoztatási szint, mint az unióban - mondta Gelencsér Attila.




Gelencsér Attila a Munkahelyvédelmi akcióterv részleteiről



Hozzátette: A javaslat elfogadása után bizonyos munkavállalói csoportoknál összesen 3 évre, vagy január 1-jétől "végig" 50-100 százalékkal csökkentik a munkáltatókat terhelő élő munkaterheket, akkor a 25 év alattiak esetében 500 ezer forinttal kevesebb járulékot kellene megfizetni. Számokban ez a mostani 28,5 százalék helyett 14 százalékos élőmunkaterhet jelentene.

Az 55 év felettiek és a képesítés nélküliek alkalmazása vagy megtartása esetében szintén ennyivel kevesebb adót kellene fizetni. Még kedvezőbb a tartós, hat hónapon túli munkanélkülieket alkalmazóknak javasolt támogatás, esetükben három év alatt 900 ezer forintnyi élőmunkaterhet nem kellene megfizetni, és ugyanez a kedvezmény vonatkozna a munkába visszaálló kismamákra is.

országgyűlés

A Parlamentben döntenek a Munkahelyvédelmi akciótervről


A munkaerőpiacon működő szervezetek egyöntetű visszajelzése szerint ezek olyan célzott és olyan mértékű támogatások, kedvezmények, ösztönzések, melyekkel valóban sikerülhet 1,5 millió  munkahelyet megvédeni, valamint több százezer új munkahelyet teremteni.

A 2002 utáni kormányok hitelből fizettek mindent, amit munkából kellett volna fizetni. Az elmúlt két év gazdaságpolitikai fordulatának három nagyon jelentős eredménye ugyanakkor már látszik. Magyarországnak sikerült egy végleges, fenntartható, mindenki által elismert államháztartási és pénzügyi konszolidációt végrehajtani, sikeresen tartják 3 százalék alatt a deficitet, és többletet mutat a folyó fizetési mérleg. Magyarország hiteles a pénzpiacon - nyilatkozta a Somogy megyei közgyűlés elnöke.