Az egész ország megismerheti Somogy kincseit

Gyakran elutazunk ezer kilométereket idegen tájakra, miközben sokszor a saját környezetünkről is keveset tudunk - mondta Gelencsér Attila a harmadik Somogy Trophy beharangozó sajtótájékoztatóján, mely a Sávoly-Siófok-Igal útvonalon rajtol el augusztus végén. A rendezvényt négy céllal hívták életre: karitatív tevékenység, Somogy tájainak megismertetése, közösségépítés és szórakozás.


A közgyűlés elnöke a sajtótájékoztató során kiemelte: Vállalja a fővédnökséget, melyre egy ötéves szerződés is kötelezi, hiszen három évvel ezelőtt ennyi időben állapodtak meg Kováts Csabával a Somogy Trophy sorozatot illetően. A versenynek karitatív jellege van, mely az első perctől kezdve az adományokról szól. A legelesettebbek számára - gyermekvédelemben, szociális otthonok világában, iskolákban - erről a lehetőségről nem mondhatunk le. Somogy rejtett szépségeit is bemutatja a verseny, a médián keresztül pedig nem csak a somogyiak, hanem az egész ország megismerheti megyénk kincseit - mondta Gelencsér Attila, majd hozzátette: Úgy megyünk el zsáktelepülések mellett, hogy nem hajtunk be oda, ha behajtanánk gyönyörűségeket láthatnánk, a természeti szépségek mellett az épített környezet, műemlékek sora, természetvédelmi területek tárulhatnának elénk. Ennek a rendezvénynek pedig egyik nagy erénye, hogy megismerteti ezeket, ugyanis az első Somogy Trophy a Balaton, a második pedig Nagyatád környékén zajlott. A mostani Sávolytól Siófokig, és egy kicsit azoktól lefelé Igal irányában kerül megrendezésre. Mindig nagyon jó érzékkel kiválasztott helyeket mutat be, ami a közvélemény számára nem feltétlenül ismert. Reményeink szerint a verseny felhívja az emberek figyelmét, és elindulnak ezekre a helyekre. A siker harmadik lába pedig az a közösség, mely a versenyek során alakult az autókban, a szervezésben, és az egyes helyszíneken a versenyzők és a lakosság között alakult. Szép nagy társadalmi, gazdasági és társasági rendezvény, de természetesen az sem hagyható ki, hogy jó szórakozási lehetőség is a Somogy Trophy, hiszen a jelentkezők száma minden évben nőtt eddig.

Kováts Csaba és Gelencsér Attila

 

- Az előjelek nagyon jók, az előkészítő munka jó irányba halad. Tavaly megígértük, hogy a 3. Somogy Trophy - akármi történik is   - a sávolyi pályáról indul. Tatjuk a szavunkat - mondta Kováts Csaba. - A boxutcának a részén lesz egy gyülekező, ott lesz egy találkozó és ott lesz egy kicsi feladat. Utána azt ígérte Sávoly polgármestere, hogy teherautókkal a kedves érdeklődők, mert az a legbiztonságosabb, a platón megnézhetik majd és ez olyan izgalmas dolog lesz. A VIP futam megrendezésében segítséget a Somogyi Veterán Járműbarátok Egyesülete nyújt. Bemutatják magát a falut is a versenyzőknek és az érdeklődőknek Az igazságosabb versenyzés érdekében az eddigi Somogy Trophytól eltérően, a kaposvári versenyen már bevált helyszíni versenybírókat alkalmazunk, az első napon a Sávoly és Siófok között, a másodikon Siófokon és környékén egészen Igalig. A záró nap már csak az eredményhirdetésről szól. Az első versenyen elkövettük azt a hibát, hogy túl sok feladatot adtunk a versenyzőknek, idén talán már ezt is sikerül kiküszöbölni. A házigazda Siófok, a turisztikai szezon utolsó hétvégéjét kihasználva nagyszabású esti rendezvényre is készül, igazi sztárok, többek közt Mókus és barátai éjszakai közreműködésével. A jó hangulatról pedig pénteken és szombaton egyéb éjszakai meglepetés programok gondoskodnak. A hagyományokhoz híven az idén sem marad el a jótékonysági felhívás, amely a környék rászorulóit juttatja majd egy izgalmas, felejthetetlen élményhez. A következő két évben pedig egy barcsi és egy belső-somogyi versenyt terveznek.

S, hogy kik részesülhetnek az adományokból? A Somogy Megyei Önkormányzat intézményeiben élő legelesettebbek, szociális otthonainkban élő idősek, betegek és a gyermekvédelemben lévő árvák fognak kapni a karitatív jelleg miatt valamit. Az előző években megadományozottakat elvitték már budapesti kirándulásra is vagy éppen látogatást tehettek a megyei múzeumban, ahol azidáig sokan még meg sem fordultak. Természetesen az idei felajánlás sem marad el. Még az igényeket mérik fel, hol, milyen kívánságot teljesíthetnének a szervezők, akik ezúttal is számos feladattal és programmal várják az autósokat augusztus 27-étől 29-éig az észak-somogyi futamra.


Kraft Róbert
Somogy Megye Online

Megyei elnökök Programajánló
<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   

Somogy megye hírei

MÖOSZ hírei

Belföldi hírek

Partnereink