Hírek - Gelencsér Attila

Beszámolók és felhívás a közgyűlésben

Beszámolók és felhívás a közgyűlésben

Utolsó előtti közgyűlését tartotta ebben az összetételben június 18-án, pénteken Somogy megye közgyűlése. Gelencsér Attila az elmúlt négy év intézményi fejlesztéseiről, Mergancz Sándor dandártábornok a megye rendőrségének tavalyi munkájáról számolt be.

A Somogy Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte a megjelent 36 képviselőt és a vendégeket, majd kiemelte: szégyenkeznivalónk nincs az elmúlt ciklus tekintetében. A megye lehetőségeihez képest jelentős fejlesztéseket hajtott végre 2006. és 2009. között az általa fenntartott intézményeknél. Ehhez pedig gratulált a közgyűlés valamennyi tagjának, és megkezdte prezentációval egybekötött ismertetését az elvégzett munkának. Közel 22,5 milliárd forintot fordítottak fejlesztésre, melyből valamivel több mint 13,5 milliárd volt pályázati forrás, a többit Somogy Megye Önkormányzata biztosította. 881 benyújtott pályázatukból 689 volt sikeres. Legnagyobb beruházásuk a Kaposi Mór Oktató Kórház fejlesztése, mely jelenleg a hibás pályázati rendszer miatt még kérdéses. Az előző kormány ugyanis rosszul írta ki a pályázatot, így az uniós forrás nagy részéhez még nem is férhettek hozzá. Emellett a Somogyi TISZK nyert jelentősebb összeget, illetve többek között a nagybajomi, marcali, siófoki, kálmáncsai, barcsi intézményeket bővítették. A közeljövő tervei között szerepel a kaposvári Rippl-Rónai Emlékmúzeum korszerűsítése 238 millió forintos, és a balatonszárszói József Attila Emlékház felújítása 61 milliós beruházása.

A képre kattintva megtekinthetők Somogy fejlesztései

 

Az elnöki prezentációt Mergancz Sándor megyei rendőr-főkapitány tavalyi évet értékelő előadása következett. A dandártábornok hangsúlyozta: 2009-ben jelentős személyi változások voltak az állományban, a vezetők nagy része is kicserélődött. A létszám 1532-ről 1416-ra csökkent, mely a nyugdíjba vonulásoknak is köszönhető. A 160 körzeti megbízotti helyekből 149 feltöltött, egy KMB-sre pedig két településnél több nem jut. Feladatkörük alapvetően nem változott, működőképességüket a válság ellenére sikerült megőrizniük. A bűncselekmények száma a korábbi évekhez képest kismértékben csökkent, a vagyon elleni bűncselekmények száma azonban nőtt. Felderítési mutatójuk 40 %-os, a bűntettek 60%-át pedig Kaposváron és Siófokon követték el. Egyre gyakoribbak a trükkös lopások, az autósok között pedig a vezető szabálysértés még mindig a gyorshajtás. Csökkent az ittasan balesetet okozók száma, a kerékpárosoké viszont nőtt. A vízirendőrség 130 esetben 346 személyt mentett ki tavaly a Balatonból, munkájuk kiemelkedő a kapitányságok között. Az objektív felelősséggel kapcsolatban Mergancz Sándor elmondta, hogy minden olyan esetben kötelező intézkednie kollégáinak, ha szabálytalanságot tapasztalnak. A határrendészet jármű és személyforgalma 13%-kal, a teherforgalom 44%-kal csökkent tavaly megyénkben. Kiemelte az idén Gelencsér Attila javaslatára bevezetett idősvonal sikerét, melyen 103 hívás érkezett a rendőrségre alig több mint két hónap alatt. Az árvízi védekezésben pedig 329 somogyi rendőr vett részt.

Mergancz Sándor a megye főkapitánya

 

Dr. Dobozi József vezérőrnagy, a Köztársasági Őrezred parancsnoka az országos főkapitány nevében köszöntötte a közgyűlést, és gratulált a megyei önkormányzat fejlesztéseihez. - Az állampolgárok szubjektív biztonságérzete a legfontosabb, ezért a felderítési mutatókon még van mit javítani - mondta, majd hozzátette: a közeljövőben mintegy 400 új gépjárművet adnak át a rendőrség számára.

dr. Dobozi József vezérőrnagy

 

Gelencsér Attila megköszönte a főkapitány beszámolóját, majd hozzátette: Azokhoz a körülményekhez képest, melyek között a rendőrség végezte munkáját, ahhoz képest elégedettek vagyunk. A cél azonban az, hogy a somogyi emberek biztonságérzete javuljon a rendőrség körülményeinek javulásával. Az idős emberek kertjeikben, a családok az utcán, a gyerekek a játszótéren mindannyian érezhessék magukat biztonságban.

Gelencsér Attila a frakciók segítségét kérte

 

A közgyűlés egyhangú szavazással elfogadta a megye rendőrségének értékelését, majd többek között az intézmény átalakítások, a megye területrendezési tervének, a megyei fenntartású intézmények alapító okiratainak módosításáról,  a Pannon Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosuláshoz való csatlakozásról voksoltak valamennyi esetben elfogadva az előterjesztést. Az ülés végén Gelencsér Attila emlékeztetett az országban bekövetkezett árvízi helyzetre, s a somogyiak önzetlen felajánlásaira. Felkérte a frakciókat, hogy ajánlják fel tiszteletdíjukat a károsultak megsegítése érdekében. A Somogy Megyei Védelmi Bizottság döntését is ismertette, mely szerint a somogyi károsultak javára érkezett adományokat a bizottság elkülönítve kezel.


Kraft Róbert
Somogy Megye Online
Fotó: Vígh István Ádám