
Csuszáztak Csurgón
Szászfalvi László hálát adott, hogy végre süt a nap, ám figyelmeztetett is, hogy tőlük több száz kilométerre ezrek küzdenek az árvízzel. Csurgó városa a magyarországi önkormányzatokkal összefogva százezer forinttal támogatja az árvízkárosultakat, s egyben kérte hogy akinek lehetősége van, csatlakozzon hozzájuk. Ezt a bevezetőt követően elmondta: egy közösség, egy város életében nagyon fontosak azok a közösségteremtő, közösségszervező rendezvények, melyek összehozzák az embereket, megerősítik az egymáshoz való kötődést, örömben és bánatban együtt tudna lenni, hiszen csak egymásra számíthatnak. - Egymás kezét fogva tudjuk egy város jövőjét tervezni, szervezni és irányítani - tette hozzá Szászfalvi László, majd megköszönte a nevező csapatoknak hogy elindultak a rendezvényen, a szervezőknek áldozatos munkájukat, illetve a mintegy hárommillió forintos pályázatot sikeresen lebonyolítók munkáját. - Hiszem, hogy a Csurgói Csuszafesztivál immár a magyar történelem és a csurgói történelem részévé vált, erre legyünk büszkék, és vállaljuk ezt is, tegyünk meg mindannyian mindent annak érdekében, hogy ez a hagyomány továbbra is megmaradjon. Tudjuk kiszélesíteni, megerősíteni - zárta megnyitóját a város polgármestere, majd átadta a szót Gelencsér Attilának.
- Mi somogyiak megint kitettünk magunkért, elsőként léptünk a bajban. Mi, somogyiak nyújtottunk elsőként segítő kezet a borsodi árvízkárosultaknak. A Fonyódligeti Gyermektábort ajánlottam fel borsodi gyerekek számára, akik egy hetet töltenek nálunk, a Balaton partján. Jövő héten még egy gesztust szeretnénk tenni - mivel Kassánál átszakadt a gát, és 70 centiméternyi víz zúdul rá az ország keleti részére - kb. négymillió forintnyi segélyszállítmányt tervezünk összerakni, és eljuttatni nem csak Borsodba, hanem máshová is a rászorulóknak - mondta a közgyűlés elnöke, majd a somogyi polgárok nevében köszöntötte a Csuszafesztivál résztvevőit. Ezt követően kiemelte, hogy végre a somogyi embereknek is van képviselete a nemzeti ügyek, az összefogás kormányában.
- A második polgári kormány is árvízzel kezdi életét. Sokan mondják, hogy a víz a babona szerint bőséget jelent, így nagyon bízom abban, hogy a bajok ellenére az új kormány bőséget hoz a somogyi embereknek. Egy nappal a Nemzeti Összefogás Napja után hagyományt ünneplünk. A mi 15 milliónyi nemzetközösségünk más, mint Európa többi nemzetállama, van, ami csak ránk vonatkozik, ami csak ránk igaz. Így ez a Csuszafesztivál is. Önök nem tesznek mást, mint ápolják ennek a 15 milliónyi közösségnek a hagyományait, amit mi hozzáteszünk Európához. Az ilyen jellegű közösségépítő fesztivál egyedülálló Európában. Idén többen jelentkeztek rá, mint tavaly. Azt gondolom, valami valóban elindult, valami megváltozott - zárta köszöntőjét Gelencsér Attila.
A kétnapos rendezvényen az ínycsiklandó csuszák készítése mellett a gyerekeket játékok, érdekes gyerekprogramok várták. A kulturális programok sorába a sztárvendégek mellett bemutatkoznak a helyi csoportok, egyesületek is, illetve teret kapott a hagyományőrzés is.
Kraft Róbert
Somogy Megye Online

Szászfalvi László immár államtitkárként

Gelencsér Attila nyitotta meg a Csuszafesztivált

Egészségügyi szűrésre is lehetőség nyílt
Kraft Róbert
Somogy Megye Online
További hírek:
Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.biz
www.mconet.biz


MAGYARORSZÁG