Értékelték és búcsúztatták az évet a Megyeházán
Sárdi Árpád a megyei közgyűlés alelnöke bevezetője előtt Gőbölös Krisztina énekelt karácsonyi jellegű dalokat, majd Gelencsér Attila köszöntötte az apparátus dolgozóit a keresztény egyház legszebb ünnepének előestéjén.
Elmondta, hogy elfogult a hivatallal és a közgyűléssel kapcsolatban, hiszen közösen dolgoznak már évek óta a megyéért. S ezt a közös munkát sikertörténetként értékeli, elvégre válságmenedzseléssel telt el ez az időszak, mely fokozott összpontosítást igényelt mindenki részéről. Sajnálattal állapította meg, hogy anyagilag szinte alig tudták a dolgozók munkáját motiválni a szűkös lehetőségek miatt. Teljes őszinteséggel köszönte meg valamennyi dolgozó munkáját, majd karácsonyi gondolatait osztotta meg az apparátussal. Mindenki tesz valamit a karácsonyfa alá - mondta, de csak akkor ér ez valamit, ha a szívünkben is karácsony van. Aki kap, annak a keze telik meg, aki ad, annak a szíve - folytatta az elnök, majd a teremtő Isten áldását kérte valamennyiükre.
A munka értékelése dr. Vörös Tamás megyei főjegyző feladata volt, aki megállapította, hogy alapfeladatának megfelelt az apparátus, megfeleltek a közgyűlési döntéseknek, a testületi munkát kiszolgálták. A következő év feladatai közül a két országos választást emelte ki, mely többletfeladatot jelent majd több dolgozónak is.
A megye alelnöke a rendezvény zárásaként pohárköszöntőt mondott, s átadták a megye ajándékait is.
Kraft Róbert
Somogy Megye Online

Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu

International
www.mconet.biz
www.mconet.biz

MAGYARORSZÁG