Értékmegőrzés Somogyban

Örökségünk Somogyország Kincse Cím átadására került sor csütörtök délután a Megyeházán. A hetedik alkalommal megrendezett értékmegőrző eseményen Gelencsér Attila a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke adta át a díjakat, s írta alá a megállapodásokat.

A Megyehéthez kapcsolódó rendezvényen Lőrincz Sándor a megyei önkormányzat főosztályvezető-helyettese ismertette a megyei közgyűlés döntését, mely szerint 2009-ben öt díjazottat szavaztak meg.
Galimberti Sándor (1883. Kaposvár - 1915. Budapest) festőművész életműve, Takáts Gyula (1911. Tab - 2008. Kaposvár) tanár, író, a Nyugat harmadik nemzedékének tagja szintén életműve alapján, az andocsi Nagyboldogasszony római katolikus templom, a csurgói Szentlélek római katolikus templom és a szóládi löszpincesor érdemelte ki a kitüntető címet.


A díjazottak ismertetése után Gelencsér Attila a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke és dr. Vörös Tamás a megye főjegyzője leplezte le a somogyi értékekről készült képeket.


Ezt az eseményt az értékek megőrzéséről szóló megállapodás aláírása követte. A megye részéről Gelencsér Attila, Kaposvár város képviseletében Stickel Péter oktatási, kulturális és sport igazgató, Törőcsik Ferencné polgármester és Szalai Tamás plébános Andocs, Szászfalvi László polgármester és Maczkó Gyula esperes-plébános, Szólád képviseletében pedig Vörös Gyula polgármester és Nagy Zoltán borász látta el kézjegyével az okiratot.


A rendezvény zárásaként dr. vörös Tamás mondott pohárköszöntőt, ám a hagyományokkal ellentétben nem pezsgővel, hanem jófajta szóládi vörösborral koccintottak a megjelentek.


Kraft Róbert
Somogy Megye Online
Fotó: Vígh István Ádám

Megyei elnökök Programajánló
<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    

Somogy megye hírei

MÖOSZ hírei

Belföldi hírek

Partnereink