Évet értékeltek a somogyi rendőrök

A 2009-es év eredményeit értékelték a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szerdán. A rendezvény vendége volt Gelencsér Attila a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, aki sikeresnek minősítette a megye és a rendőrség kapcsolatát.

Az értékelésen elhangzott, hogy 2009. a közterületi biztonság éve volt. A somogyi rendőrök összesen 26 ezer órával többet voltak jelen a közterületeken, mint 2008-ban. 16 új körzeti megbízotti körzetet alakítottak ki, 28 plusz státuszt kaptak. A megye 245 településén 160 körzeti megbízotti iroda működik, melynek feltöltöttsége 92%.
Somogyban 1,7 százalékkal csökkent a regisztrált bűncselekmények száma. Tizenhat emberölési ügyben nyomoztak a rendőrök, siker, hogy valamennyit sikerült felderíteni. A vagyon elleni bűncselekmények száma összességében 5,5 százalékkal csökkent, azonban nőtt az autóból történő lopások, és az idősek sérelmére elkövetett bűncselekmények száma.


Mergancz Sándor megyei rendőr-főkapitány mondta: a két legnagyobb szervezeti feladat, a nagykanizsai bevetési század Kaposvárra helyezése és a három határrendészeti kirendeltség integrálása sikeresen befejeződött, és jó döntésnek bizonyult.
Samu István tábornok az országos főkapitány helyettese elmondta, hogy a balatoni térség negyven fős állandó rendőri létszámot kap a szezonra, a nagyobb rendezvényeket pedig külön biztosítják. Idén is várnak külföldi kollégákat német és horvát kapitányságokról, de tárgyalnak arról is, hogy a rendőrnek készülő diákok itt töltsék nyári gyakorlatukat.
A hagyományoknak megfelelően döntöttek az "Év Somogyi Rendőre" címről is, melyet Lantos Gábor törzszászlós, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának munkatársa vehetett át.


Kraft Róbert
Somogy Megye Online
Fotó: Vígh István Ádám

Megyei elnökök Programajánló
<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    

Somogy megye hírei

MÖOSZ hírei

Belföldi hírek

Partnereink