Felhívás a somogyiakhoz!
Az elmúlt napok rendkívüli esős időjárása következtében Magyarországon, különösen az Észak-Magyarországi térségben rendkívüli ár és belvízvédelmi helyzet alakult ki. Kimondottan kritikus a helyzet Borsod-Abaúj Zemlén Megyében a Bódva, a Sajó és a Hernád folyok öblözetében. Az itt elhelyezkedő településeket a folyók elöntötték a lakott és mezőgazdasági területeket, áttörve az állandó és ideiglenesen állított védműveket.
A Somogy Megyei Védelmi Bizottság fontosnak tartja, hogy az Észak-Magyarországon (Borsod-Abaúj-Zemlén megyében) a tragikus sorsú embereken és a rászoruló somogyi családokon adományok gyűjtésével segítsen. Egyben felhívja Somogy megye polgárait, gazdálkodó szervezeteit, hogy a szükséges mértékben, a bajba jutott emberek igényeit figyelembe véve nyújtsanak segítséget a kárenyhítéshez, amelyben elsősorban tartós élelmiszer, ásványvíz, tisztító és fertőtlenítő szerek, takarók, ágyneműk, gyermek és felnőtt ruházati cikkek legyenek.
A védelmi bizottság a gyűjtés koordinációjával, adminisztratív lebonyolításával a bizottság munkaszervezetét bízta meg. Az adományokról jegyzéket készítenek, melyet a Somogy Megyei Védelmi Bizottság titkársága (Somogy Megyei Védelmi Koordinációs Igazgatóság) tart nyilván.
Az adományok elszállításának és eljuttatásának felügyeletéről a - kárt szenvedett helyekre - a Somogy Megyei Védelmi Bizottság elnökeként magam gondoskodom. A szállításban részt vesznek borsodi fuvarozók, de várják somogyiak jelentkezését is.
Felajánlás → adat beérkezése a bizottság titkárságára → felajánlás rögzítése → egyeztetés a fogadó végponttal (akik a rászorultakat ismerik) → szállítmányozás → adomány megérkezése.
A Somogy Megyei Védelmi Bizottság titkársága (Somogy Megyei Védelmi Koordinációs Igazgatóság) elérhetősége:
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online
A Somogy Megyei Védelmi Bizottság fontosnak tartja, hogy az Észak-Magyarországon (Borsod-Abaúj-Zemlén megyében) a tragikus sorsú embereken és a rászoruló somogyi családokon adományok gyűjtésével segítsen. Egyben felhívja Somogy megye polgárait, gazdálkodó szervezeteit, hogy a szükséges mértékben, a bajba jutott emberek igényeit figyelembe véve nyújtsanak segítséget a kárenyhítéshez, amelyben elsősorban tartós élelmiszer, ásványvíz, tisztító és fertőtlenítő szerek, takarók, ágyneműk, gyermek és felnőtt ruházati cikkek legyenek.

Sokan támogatták már eddig az árvízkárosultakat
Az adományok elszállításának és eljuttatásának felügyeletéről a - kárt szenvedett helyekre - a Somogy Megyei Védelmi Bizottság elnökeként magam gondoskodom. A szállításban részt vesznek borsodi fuvarozók, de várják somogyiak jelentkezését is.
A folyamat a következő:
Felajánlás → adat beérkezése a bizottság titkárságára → felajánlás rögzítése → egyeztetés a fogadó végponttal (akik a rászorultakat ismerik) → szállítmányozás → adomány megérkezése.
A Somogy Megyei Védelmi Bizottság titkársága (Somogy Megyei Védelmi Koordinációs Igazgatóság) elérhetősége:
Telefon/fax: 82/310-823; 82/314-806
E-mail: vedelem@som-onkorm.hu
Levelezési cím: 7400 Kaposvár, Csokonai u. 3.
7401 Kaposvár, Pf.: 122.
E-mail: vedelem@som-onkorm.hu
Levelezési cím: 7400 Kaposvár, Csokonai u. 3.
7401 Kaposvár, Pf.: 122.
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online
További hírek:
Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu

International
www.mconet.biz
www.mconet.biz

MAGYARORSZÁG