Gyerekfocisták rúgták a bőrt Somogyjádon
Tizenhét évvel ezelőtt mindössze huszonhét harmadik és negyedik korcsoportos fiú csapat alkotta a mezőnyt. Azóta a korosztályok skálája szélesedett, ugyanakkor a lebonyolítási szisztéma szinte semmit sem változott. A legjobbaknak ma is mérkőzések során át kell megfelelő teljesítményt nyújtani ahhoz, hogy végül a dobogó valamelyik fokára állhassanak. Országszerte egyedülálló, hogy a lelkes és a legapróbb részletekre is figyelő szervezők, egy nap alatt ennyi csapatot mozgassanak meg. A rendező - Ress Antal és felesége által vezetett - Edzett Ifjúságért Szabadidőklub a gyermek és női futball területén országos hírnévre tett szert.
Most a megszokottnál valamivel kevesebb a csapat, melynek két oka van. Az egyik, hogy a sport és szabadidőpark újonnan befüvesített része még nem alkalmas az egész napos fokozott igénybevételre, ezért a szervezők csak korlátozott számban fogadhatták el a jelentkezéseket. A másik pedig, hogy jelentkezések megoszlanak az Áprilisi Gyerekfoci és az októberi Grosits Gyula kispályás labdarúgó torna között. Az új pályák belépésével jövőre újra 160-170 csapatot fogadhat a szabadidőklub. Örömteli a leányfutball térnyerése, ami különösen igaz itt, Somogyjádon, ahol a megye első és egyetlen nagypályás felnőtt női csapata működik és szerepel az NB-II. élcsoportjában.
A torna egyébként több éves kadarkúti kitérő után 2009-ben került vissza Somogyjádra, oda, ahol a szinte folyamatos sportcélú beruházásoknak hála magas szinten adottak a sportolás feltételei. Ez igen fontos, hiszen ma már a gyerekeket szinte csak úgy lehet rávenni a mozgásra, ha adottak a feltételek. Ebben Somogyjád élenjár, másoknak is példát mutat.
- Úgy gondolom a sportban nagyon régen lehettünk olyan optimisták, mint éppen most. A polgári oldal sohasem titkolta, kormányra kerülése esetén stratégiai szerepet szán a sportnak. A rövidesen hivatalba lépő kormány többet fog áldozni a sportra, akkor is, még az igen nehéz gazdasági körülmények közepette is. Az utánpótlás nevelést segítendő, bevezetni szándékozik a mindennapos testnevelést, megerősíti a diákolimpiai versenyrendszert, a sportiskolákat, kiemelten támogatja a sportlétesítmény fejlesztést. A programban különösen hangsúlyos szerepet kap majd a labdarúgás és különösen annak utánpótlása.
Testnevelő tanárként, volt labdarúgó edzőként, vezetőként kívánom, hogy labdarúgásunk színvonala, általános megítélése javuljon, legyenek olyan hazai labdarúgók, akiket minden szempontból példaként lehet állítani a felnövekvő nemzedék elé. Hiszen a futball ma is a legnépszerűbb sportág hazánkban, és itt Somogyban is. A célok megvalósulásához nagyon sok ilyen és ehhez hasonló rendezvényre van szükség országszerte - mondta köszöntőjében a közgyűlés elnöke, majd a résztvevő csapatoknak sportszerű versengést, a lehető legjobb eredmény elérését, a szervezőknek zökkenőmentes lebonyolítást, az érdeklődőknek, hozzátartozóknak jó szórakozást kívánt, és a kezdő sípjellel elindította a tornát.
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online
Fotó: Vígh István Ádám

Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu

International
www.mconet.biz
www.mconet.biz

MAGYARORSZÁG