Gyurcsányék spekulációs pénzgyára

Valamennyi póluskórház-pályázatban részt vevőt érintő kudarcról számolt be keddi budapesti sajtótájékoztatóján Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke. A kormány tehetetlensége miatt hiúsulnak meg a kórházfejlesztések.

A 2007 decemberében kiírt póluskórház-pályázat dokumentációja már pontatlan volt, nem tartalmazta sem a pályázati összeg, sem a bekerülési összeg tekintetében, hogy nettó vagy bruttó pénzekről van-e szó. A Phare-pályázatok időszakából áthozott tapasztalatok alapján joggal gondolhatták azt a pályázók, hogy nettófinanszírozású beruházásról van szó. A későbbiek során, a támogatási szerződés aláírásakor sem derült ez ki, csupán a legvégén, az elszámoláskor.

2007. decembere a pályázat kiírásának ideje. Európában sehol nem tapasztalt lassúsággal zajlik az uniós pályázatok elosztása és a döntéshozatali mechanizmus. Ráadásul Magyarországon forintban írják ki, a kormány euróban kapja. 2008-ra ígértek kormánydöntést, amiből 2009. eleje lett, majd 2009. év derekán támogatási szerződés került aláírásra, amikor el lehetett kezdeni a közbeszerzési eljárásokat. Most 2010. márciusában járunk, vagyis a projekt maga a negyedik évében tart. Mit okozott ez a lassúság, a kormány tehetetlensége és alkalmatlansága? -tette fel a kérdést Gelencsér Attila. - A 2007. decembere óta eltelt időszakban a legalacsonyabb, illetve a legmagasabb euróárfolyam 229, illetve 316 forint volt, ami egy akkora projekt esetén, mint a póluskórház-fejlesztés, 16 millió eurós különbséget jelent. A tisztázatlan nettó vagy bruttó ügy a mi esetünkben 2,4 milliárd forintot jelent. A pályázat kiírása óta évente változó mértékű, de Európában az egyik legmagasabb infláció hatása 3,3 milliárd forintra rúg a 12,5 milliárdos projektben. Ez a lassúság, ez a sok-sok gond minden egyes magyarországi pályázatra igaz, nem csak a póluskórház-pályázatokra.

Tekintettel a felsorolt hatásokra és arra, hogy 2009-ben a kormány megemelte az ÁFÁ-t kérték, hogy a kormány engedje meg, a megemelkedett beruházási összeget saját önerőből fizethessék. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség azonban nem járult hozzá ehhez. - Ha mi a megemelt költségeket vállalnánk, magunkat zárnánk ki a pályázatból.

- Úgy látom, hogy a kormány kárt okozott az embereknek. Azzal , hogy spekuláltak az euró-árfolyamra, kormányzati szinten folyt az euró-spekuláció. Innen érthető meg igazán a pályázati folyamat lassúsága. A kormány megkapja és zsebreteszi a brüsszeli pénzt, majd nem adja oda az embereknek. A spekuláció másik fajtája, amikor bűvészkednek a betűkkel, és nem írja oda a pályázati kiírásban, hogy nettóban vagy bruttóban értendő a finanszírozás.

A Gyurcsány-korszakban spekulációs pénzgyárként működtek a pályázatok. Nem véletlenül lázadtak fel a folyamatok ellen szocialista vezetésű önkormányzatok. Nem elég, hogy a kormány elveszi a pénzünket, elkövet még egy bűnt ellenünk, zsebben tartja azt a pénzt amit Brüsszel már régen odaadott nekünk. A kormány játszik az emberek egészségével. Somogy megyében ahol közel hatvanezer álláskereső van, 1200 embernek adhatott volna munkát ez a beruházás. Egy év alatt 1,4 milliárd forintot kereshettek volna a somogyi emberek, amennyiben ez a beruházás elkezdődik. Elmaradnak a járulékok, elmarad a gazdaság, az építőipar. Mind a 8 póluskórházra igaz, mindegyik kudarcos, várhatóan nem tudnak eredményes kivitelezői szerződést kötni. A Kaposi Mór Oktató Kórház pályázata az első volt a kétfordulós pályáztatásban, elsőként írta a közbeszerzést, és elsőként szembesült a kudarccal.

Miközben most újabb kudarcnak vagyunk szemtanúi és a kormány megakadályozza nyolc vidéki kórház fejlesztését, szórólapjaikon a kórházfejlesztésekkel dicsekednek. Az európai fejlesztéseket kampánytémává tették, próbálnak belőle politikai tőkét kovácsolni. Én nagy tisztelettel, de határozottan felszólítom a szocialista képviselőjelölteket, hogy szórólapjaikról azonnal töröljék a kórházfejlesztéseket, utána kérjenek bocsánatot a betegektől és az egészségügyben dolgozóktól. Nem maradt más, mindannyian várjuk ki a változást, a választásokat és az új kormány majd elintézi és végrehajtja mindazt, amit a Gyurcsány-korszak képtelen volt. Tehetetlensége, alkalmatlansága most már égbekiáltó, villámgyorsan le kell ezt zárni, mert megint az egészségünkkel játszanak - zárta sajtótájékoztatóját Gelencsér Attila.


Kraft Róbert
Somogy Megye Online

Megyei elnökök Programajánló
<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   

Somogy megye hírei

MÖOSZ hírei

Belföldi hírek

Partnereink