Hitellel a vállalkozókért
A rendezvény előzménye egy januári sajtóhír volt, miszerint megszűnik a Széchenyi kártya. A rendezők akkor döntötték el, hogy minden megyében eloszlatják a kétségeket, és fórumokat tartanak a vállalkozói hitellehetőségről. A következő kormány leendő vezetőjével már folytattak is tárgyalásokat az egykor sikeresen indult támogatási rendszer folytatásáról.
Kaposvár polgármestere megnyitó beszédében reményét fejezte ki, hogy a jelen lévő Gelencsér Attila és dr. Heintz Tamás tagja lesz a következő országgyűlésnek, és sikeresen használják fel a megye érdekében a fórumon elhangzottakat. - Ha munka van, minden van, ha nincs munka, semmi sincs. A munka ad elismerést és megbecsülést - mondta Szita Károly, majd a megnövekedett regisztrált és már regisztrálatlan munkanélküliségét említette, mely a szegénység kiterjesztését is jelenti. Kifejtette, hogy Magyarország - ezen belül Somogy is - logisztikailag kiváló helyet foglal el Európában, ezért is lenne fontos az M69 és M9 utak megépülése, és a taszári repülőtér hasznosítása. Jelenleg hazánkban magasak az élőmunkára rakódó terhek, a közbeszerzések nem a helyi munkaerő felhasználását támogatják. A rendszerváltáskor a külföldi tőkét a képzett munkaerő vonzotta ide, mára azonban egyre kevesebb a jó szakmunkás az oktatási rendszer felborulása miatt. Az elméleti oktatáson van a hangsúly a gyakorlat helyett. Komoly probléma, hogy a befizetett adók 92%-a a fővárosba kerül, s csak mindössze 8% az adott településé. A kaposvári modell azonban igyekszik a már említett gondokra választ adni, hiszen 16 hónap alatt több mint 10 milliárd forint értékű beruházás indult el a városban, melynek 79%-a helyi vállalkozások bevonásával történik - mondta Szita Károly megnyitója végén.
- Ambivalens érzések keveregnek bennem az elmúlt három évvel kapcsolatban. Ennek oka, hogy a megye adottságai és lehetőségei mellett nézni kellett a somogyi gazdaság vergődését - mondta a megyei közgyűlés elnöke, majd elmondta, hogy kampányát az emberek véleményének kikérése mellett folytatta. Röviden ismertette az elmúlt néhány hónapban elvégzett munkát, annak eredményeit, melyeket nemrég a sajtóval is megosztott. Ezt követően az euró bevezetéséről szólt néhány szót: - Bűn, hogy nyolc év alatt újabb nyolc évet veszítettünk. Jelenleg ellenérdekelt a lakosság és a gazdaság az euró árfolyamát tekintve. Hatalmas a GDP-hez viszonyított államadósság, több mint 80%, s ez eleve kizárja az egységes európai valuta bevezetését. A gazdaság motorjának beindítása, munkahelyek teremtése mellett juthatunk csak el oda, hogy a hiány 60% alá csökkenjen, mely egyik feltétele az euró hazai fizetőeszközzé válásának. Az egymillió munkahely megteremtése nem csupán ígéret, hanem szükségesség - mondta Gelencsér Attila, majd összehasonlította néhány hasonló adottságú ország és Magyarország munkahelyeinek számát. A továbbiakban hangsúlyozta, hogy míg a világ földterületének mindössze 7%-a alkalmas földművelésre, addig ez a szám Somogyban 56%, ezért kiemelten fontos a mezőgazdaság, az ahhoz kapcsolódó feldolgozóipar beindítása. - Válságban lévő agrárium válságban lévő Somogyot generál. A világ legjobb földjei, legtisztább vize csak a jelenlegi rendszerek átalakítása után lesz csak kihasználható - zárta köszöntőjét Gelencsér Attila.
Szakmai előadásokkal folytatódott a program, melyek során elhangzott, hogy a Széchenyi Kártya minden részletében kifejezetten a kisvállalkozásokra szabott lehetőség 500 ezer forinttól 25 millióig terjedő hitellehetőséggel. Az ügyintézés egyszerű, bürokráciamentes, az igényelt összeghez mindössze három hét alatt hozzá lehet jutni. Somogy vonatkozásában eddig közel 4000 vállalkozó jutott a kártyához, a regisztrált ügyfelek száma pedig meghaladja az ötezret. A kihelyezett hitelállomány közelít megyénkben a 22 milliárdos értékhez. A tőkeszegény vállalkozások számára sokszor ez az egyetlen lehetőség az átmeneti pénzügyi nehézségek leküzdésében.
Kraft Róbert
Somogy Megye Online
Fotó: Vígh István Ádám

Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu

International
www.mconet.biz
www.mconet.biz

MAGYARORSZÁG