Idősvonal a bűnmegelőzésért

Országosan egyedülálló kezdeményezés megállapodásának aláírásán lehettek jelen a sajtó képviselői szerdán délelőtt a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságon. Gelencsér Attila kezdeményezésére a somogyi idős polgárok védelmében indított úgynevezett zöld számot a megyei főkapitányság.

A Somogy Megyei Közgyűlés elnöke - aki egyben a Somogy Megyei Idősügyi Tanács elnöke is - azzal a javaslattal fordult Mergancz Sándor dandártábornokhoz, Somogy megye rendőr-főkapitányához, hogy az elmúlt években az idős emberek sérelmére elkövetett sajnálatosan megnövekedett számú bűncselekmények miatt hatásos eszközt keressenek a megelőzés és védelem tekintetében. Így született a megállapodás miszerint a megyei főkapitányság az eddig már meglévő, ám üzenetrögzítőre dolgozó ingyenes telefonszámát felhasználják az idős somogyi emberek védelme érdekében. Ezentúl folyamatosan figyeli egy rendőr a 06-80/200-676-os telefonra beérkező hívásokat, és szükség esetén azonnal tud intézkedni.


- Minden harmadik somogyi polgár idős ember. Somogy jellemzően aprófalvas megye, ahol sok egyedülálló idős ember él, s ebből a településszerkezetből adódóan kiszolgáltatottságuk is nagyobb - kezdte tájékoztatóját Gelencsér Attila, majd hozzátette, hogy az idős emberek sérelmére elkövetett bűncselekmények miatt fordult a megye rendőri vezetéséhez, kérve segítségüket a bűnmegelőzésben. Mergancz Sándor partner volt a kérés teljesítésében, így született döntés az ingyenesen hívható telefonszám üzemeltetéséről. Az együttműködésben a Somogy Megyei Idősügyi Tanács vállalja, hogy állandó meghívott lesz a tanács ülésein a rendőrség, minden évben az idősekért legtöbbet tevő rendőr megkaphatja a Somogyi Szépkorúakért Plakettet, folyamatosan tájékoztatják a rendőrséget a bűnmegelőzés tapasztalatairól és népszerűsítik a rendőrség ebbéli tevékenységét. A Somogy Megyei Közgyűlés pedig a 2010. évi költségvetéséből a Somogy Megyei Idősügyi Tanács fejezetében szereplő előirányzat terhére 350.000.- forinttal járul hozzá a közös program logisztikai hátteréhez.


Mergancz Sándor dandártábornok elmondta még, hogy folyamatosan fogja figyelni egy kollégája az ingyenesen hívható vonalat, erősítik a legveszélyeztetettebb területeken a járőrszolgálatot, illetve pszichológus bevonásával igyekszenek növelni a rendőrök beleélő képességét az idős emberek helyzetébe. Évente egy alkalommal az áldozattá válás megelőzése, elkerülése érdekében tájékoztatást adnak a megye idős-, nyugdíjas szervezeteinek, kiemelten kezelik a bentlakásos intézmények biztonságát, illetve a hagyományos 107 és 112 számon az idősek által bejelentett cselekményekre a szükséges intézkedést az ügyeleti szolgálat haladéktalanul megteszi.


A tájékoztatókat az együttműködési megállapodás aláírása követte, majd Ferincz József ezredes, bűnügyi igazgató bemutatta azt a levelet, melyet szintén közösen írt alá Gelencsér Attila és Mergancz Sándor, s melyben tájékoztatják az érintetteket a megállapodásról illetve az ingyenesen hívható számról. A levél várhatóan napokon belül postázásra kerül a somogyi idős emberek számára.


Addig is közöljük az ingyenes telefonszámot, melyen az idősek bejelentést tehetnek:

06-80/200-676


Kraft Róbert
Somogy Megye Online



Megyei elnökök Programajánló
<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    

Somogy megye hírei

MÖOSZ hírei

Belföldi hírek

Partnereink