Igal történetének legnagyobb fejlesztését adták át

Több mint egy éve kezdődött az építkezés, s a 450 milliós beruházásból ma európai színvonalú, modern iskolát avattak Igalban. A szalagot Tállai András államtitkár és Gelencsér Attila a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő vágta át.

Összefogás és közös gondolkodás nélkül az új iskolaszárny nem valósulhatott volna meg. Példaértékű, ami Igal és térségében történt az oktatás terén. Igallal együtt 7 település fogott össze annak érdekében, hogy a diákok, a gyerekek számára magas színvonalú oktatás-nevelést tudjanak biztosítani - mondta az átadó ünnepségen Tállai András államtitkár, aki kiemelte: a legfőbb érték a tudás és az ember, amit az új kormány a jövőben kiemelten kezel, átalakul az oktatásügy és annak finanszírozása is.

Széles, tágas a tér

 

Klebelsbergi fordulatra van szükség, valós változásra van szükség az oktatásban, melynek a lehetősége elérkezett a kormány új oktatáspolitikájával - hangsúlyozta Gelencsér Attila. A megyei közgyűlés elnöke egykori tanárként is a pedagógusi életpályamodell és a szakmai megbecsültség mellett állt ki, majd az új iskolával kapcsolatban megjegyezte: A ház áll, az infrastruktúra rendben van most már csak olyan közoktatási szabályozás kell, amelyek valóban világszínvonalú tudást biztosítanak gyerekeinknek. Amelyben nem mondunk le az iskoláról, mint közösségformáló térről.

Szalagátvágás, az átadás pillanata

 

Több mint száz személyes előadóteremmel, új tantermekkel, konyhával és étteremmel büszkélkedhetnek ezentúl az igaliak. Az iskolába járó 257 nebuló számára ezentúl a nyelvoktatástól a zenei, művészeti, számítástechnika oktatáson át egészen a sportig minden lehetőség adott. Ekkora, 451 milliós fejlesztés nem volt még a településen, túl azon, hogy szükség is volt rá természetesen, hiszen a diákok kinőtték a régi-új iskolát, ugyanis a környező településeken lévő körzeti iskolák megszűntek - mondta Jakab József polgármester. A beruházás Igalnak mindössze 45 millió forintjába került, a többit uniós forrásból fedezték. Az intézmény új szárnyát megáldotta a város esperese, majd Gruber Attila országgyűlési képviselő mondott pohárköszöntőt.


Feltöltöttte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online

Megyei elnökök Programajánló
<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   

Somogy megye hírei

MÖOSZ hírei

Belföldi hírek

Partnereink