Kicsit más az idei tanévnyitó

Nem egyszerű változtatásokra van szükség a magyar oktatásban, hanem lényegi, gyökeres fordulatra - mondta Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke hétfőn délelőtt a Megyeházán megtartott tanévnyitón és pedagógiai konferencián.

Dr. Szávai Ferenc a Kaposvári Egyetem nemrég kinevezett rektora köszöntötte a megjelent pedagógusokat, majd néhány szóban a campus jövőjéről szólt. - Meg kell ragadni a változásokat, mert a lassan elfogynak a hallgatók, egyre kevesebb pénz jut kutatásra, így harmadik pillérként a szolgáltató egyetemnek kell létrejönnie. A változások pedig pontosan ezt a célt szolgálják - mondta a professzor, majd megnyitotta a tanácskozást.

Somogyi pedagógusok a tanácskozáson

 

Elsőként Gelencsér Attila prezentációval egybekötött előadását hallgathatták meg a jelenlévő pedagógusok. A megyei közgyűlés elnöke örömét fejezte ki, hogy ismét az oktatás képviselőit üdvözölheti a Megyeházán. - Mindig izgalom, várakozás a tanévnyitó, de ez az idei kicsit azért mégis más. Nem átpolitizálva a napot, de meg kell állapítani, hogy a magyarok mélyreható változásokat szeretnének az oktatáspolitikában is. Nem megy tovább, hogy az esélyteremtésről csak beszéljünk, hogy identitásmentes iskolát építsünk, hogy ne alakítsunk ki a gyerekekben nemzettudatot - mondta az elnök. - Míg 8 éven át semmibe vették az magyar oktatás évszázados tradícióit, amelyek mindig képesek voltak elősegíteni a nemzet fejlődését, addig most eltökélt szándéka az oktatás politikának, hogy a hagyományos erősségeket feltámasztva, megerősítve lehet felkészíteni gyermekeinket a 21. század kihívásaira. Eddig a pedagógus szakmától távol álló, vagy csak elméleti ismeretekkel bírók irányították az oktatásügyünket. A pedagógustársadalom véleményét, ha nagy ritkán ki is kérték, akkor sem voltak hajlandóak figyelembe venni a katedrán állók, iskolairányítók szavát. Az oktatás mai irányítói a szakmát állítják előtérbe, hiszen maguk is a pedagógustársadalomból érkeztek. Ezt bizonyítja az is, hogy az oktatásért felelős államtitkárság vezető találkoztak először az érdekképviseletekkel, az egyezetések azóta is folyamatosak. Óriási társadalmi ellenállást váltott ki az elmúlt 8 év oktatáspolitikája - néha nyíltan, legtöbbször csak családon belüli, ismerősök közötti beszélgetéseken -, számos kisiskola bezárást, felső tagozatának átadását kényszerítették ki a fenntartó települési önkormányzatoktól. Ilyen volt a normatíva irányított csökkentése, vagy az uniós pályázatok, ahol például Somogyban feltétel volt az összevonás. Az iskola egyre kevésbé tudott társadalmi küldetésének megfelelni: kellő oktatással és neveléssel felkészíteni a fiatalokat az önálló életre. Nem tettek semmit az iskolai erőszak ellen, sőt bekényszerítettek a normál gyerekek közé gyenge képességű, szocializálatlan, túlkoros diákokat.

Az előző kormányzati ciklusban az iskola és a pedagógus a megszorító intézkedések kiszemelt és könnyű prédája volt. A pedagógusokat és az iskolavezetőket semmibe vették, amikor újabb és újabb felesleges adminisztrációs kötelezettségeket szabtak ki rájuk, arra hivatkozva, hogy belefér a munkaidejükbe. Az oktatási kormányzat igyekezett a tanárokra áthárítani az iskolákban felgyülemlett feszültségek megoldatlanságát, a médiában sem védte meg őket, sőt egyfajta ellenségképet szított a jól fizetett, fegyelmet tartani nem tudó, egyre kevesebb gyerekkel foglalkozó, magukat képezni nem akaró tanárokról.

Somogy közös ügye a színvonalas oktatás

 

Nem kapkodó, változékony, követhetetlen, évről évre változó jogalkotás lesz, hanem a közoktatási törvény egyszeri, átfogó, minden kérdésre kiterjedő megújítása. Az új törvénynek kezelnie kell az új kihívásokat is, így az iskolai magatartási-viselkedési normákat rendszeresen és tudatosan megszegők ügyét. Ha elhallgatjuk ezt, mint tették 8 éven át, akkor csak bátorítjuk az ilyen magatartást, miközben semmiféle eszközt nem adunk az iskolák kezébe.

A rendszerváltás óta nem voltak hosszú távon is eredményes, kellően átfogó intézkedések, 2002-ben leállították a megkezdett folyamatokat. Most a polgári kormány végérvényesen rendezni fogja a pedagógus-hivatás megbecsültségének ügyét. A folyamatos fiskális megszorítások miatt az olcsóbb képzési formákat támogatta a szocialista kormány a szakképzés helyett. Hatékony szakképzés híján azonban nemcsak a somogyi vállalkozások nem kapnak jól képzett munkaerőt, hanem a felnövő nemzedékek is ahelyett, hogy biztos munkahely birtokában a családépítéssel, egzisztencia teremtéssel gyarapítanák Somogyot, sokan elvándorolnának megyénkből, vagy a társadalom dolgozó tagjaival tartatnák el magukat. Az Embert állítjuk középpontba: diákot és a pedagógust, hogy Somogy közös ügye legyen gyermekeink elkallódásának megakadályozása, és a pedagógusok hivatásukhoz méltó erkölcsi és anyagi megbecsülést kapjanak. A megye talpra állítását az iskolaügy felkarolásával lehet csak megkezdeni - zárta előadását Gelencsér Attila, majd eredményes tanévet kívánt, melyet követően dr. Madarász Hedvig a Nemzeti Erőforrás Minisztérium főosztályvezető-helyettese ismertette az új tanév legfontosabb jogszabályi változásait.


Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online







Megyei elnökök Programajánló
<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   

Somogy megye hírei

MÖOSZ hírei

Belföldi hírek

Partnereink