Kitüntette a miniszter Gelencsér Attilát

A polgári védelemben végzett áldozatos munkájáért vehette át a honvédelmi minisztertől a civileknek adható legmagasabb polgári kitüntetést, a Honvédelemért Kitüntető Címet Gelencsér Attila a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő.

Gelencsér Attila a Somogy Megyei Közgyűlés és a Védelmi bizottság elnöke, országgyűlési képviselő részére állami ünnepünk augusztus 20-a alkalmából, a honvédelem ügye érdekében végzett kiemelkedő munkájáért: 

A HONVÉDELEMÉRT KITÜNTETŐ CÍM

I. OSZTÁLYA

kitüntetést adományozta Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter.


A megyei közgyűlés elnöke az elismerést 2010. augusztus 19.-én Budapesten a Honvédelmi Minisztérium központi ünnepségén, a Stefánia Palotámban vette át a honvédelmi minisztertől. Gelencsér Attila 2006. óta tölti be a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke és egyben a Somogy Megyei Védelmi Bizottság elnöke tisztséget. Megválasztása után első teendői között szerepelt a védelmi bizottság és titkársága munkájával, feladataival való ismerkedés és annak kinyilvánítása, hogy a honvédelem igazgatása első számú feladatai közé tartozik és elsőbbséget élvez. A Somogy Megyei Védelmi Bizottság elnökeként, - a bizottság irányítása során - folyamatosan kiemelt figyelmet fordít a honvédelmi törvényben és a végrehajtási rendeletében megállapított, a honvédelmi felkészítéssel kapcsolatos feladatok meghatározása és irányítására.

Hende Csaba honvédelmi miniszter

 

A megyei védelmi bizottság üléseinek levezetésében, a hozott határozatok végrehajtásában, ellenőrzésében rendszeresen és tevékenyen részt vesz, mindezek feltételeit biztosítja. Eddigi vezetői tevékenysége alatt kiemelkedő érzékenységet, ugyanakkor határozottságot tanúsított a Somogy megye polgárai élet, - és vagyonbiztonságának megóvása érdekében tett intézkedései során.

A megyei közgyűlés elnöke hangsúlyozta az érdem nem egyedül az övé. - Egy büszke, szorgalmas, kitartó nép a somogyi és már csak azért is kitüntetést érdemel, mert kibírta az elmúlt nyolc évet, ha már katasztrófákról beszélünk. 330 ezer kitüntetést akasztatnék legszívesebben a somogyiak mellkasára. Volt, amikor gyapjas lepke lepte el a somogyiakat, volt amikor veszélyes anyag borult az utakra. Sok-sok minden történt. Tulajdonképpen ilyenkor a szakma emberei teszik a dolgukat. A védelmi bizottságnak az a dolga, hogy a megfelelő felkészültséget kontrollálja, ellenőrizze, koordinálja össze a különböző hatóságok munkáját - mondta Gelencsér Attila.


Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online

Megyei elnökök Programajánló
<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   

Somogy megye hírei

MÖOSZ hírei

Belföldi hírek

Partnereink