Köszönet a folyamatos üzemmódért
A gyermekvédelmi intézmény folyamatos üzemmódban működik, az év minden napján, a nap huszonnégy órájában szükség van az ott dolgozók áldozatos munkájára.
Mindezt tapasztalják is az ellátottak, s a fenntartó megyei önkormányzat is csak köszönetét fejezheti ki érte - hangzott el többek között Gelencsér Attila köszöntőjében. A megyei közgyűlés elnöke a fenntartó köszönetét fejezte ki a helytállásért, s ajándékutalvánnyal kedveskedett az intézmény dolgozóinak.
Tomorné Huber Éva igazgatót pedig 25 éves munkájának elismeréseként jubileumi jutalomban részesítette a fenntartó.
A megye elnökén kívül Suchmann Tamás országgyűlési képviselő is köszöntötte a megjelent dolgozókat. A térség országgyűlési képviselője, Szászfalvi László pedig a rendezvényt megelőző műsor során mondta el köszöntőjét.
Kraft Róbert
Somogy Megye Online

Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu

International
www.mconet.biz
www.mconet.biz

MAGYARORSZÁG