Legyen végre stratégiai ágazat a kultúra!

A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének (KKDSZ) képviselőit fogadta Gelencsér Attila a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke kedden délelőtt a Megyeházán. A találkozón szóba került a drasztikus mértékű normatíva csökkentés, melyet a 2010-es költségvetésben határozott meg a kormány.

Felhívást tett közzé nemrég a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete, melyben azt várja a 2010. évi országgyűlési választásokon induló pártoktól, hogy programjukba építsék be a kultúra következetes fejlesztésének tervét, tegyék stratégiai ágazattá a kultúra egészét.


Földiák András a KKDSZ elnöke a Megyeházán elmondta, hogy a kultúra régóta nem stratégiai ágazat hazánkban, az ágazatban dolgozók bére a legalacsonyabb a közalkalmazottak között, hiába őrzik a nemzet legfontosabb szellemi értékeit. Maradványelv alapján - ami éppen jut - kapják az állami támogatást, ami a szintentartásra sem elegendő. A 2010. évi költségvetésben számottevően csökken a normatíva, a megyék közül Somogy ezt valamelyest ellensúlyozza saját forrásaiból. Földiák András hozzátette még, hogy tanácsadó testületet szeretnének létrehozni, mely képviselné az ágazat érekeit, s ehhez kértek segítséget a megyétől.


Gelencsér Attila a találkozóról elmondta, hogy áttekintették az érintett dolgozók helyzetét, somogyi vonatkozásban a megye múzeuma, levéltára és könyvtára tartozik az ágazathoz. A jelenlegi kormány számára azonban nem stratégiai ágazat a kultúra, annak finanszírozásából folyamatosan vonul ki. A kultúra kormányzati stratégia hiányában szenved és vergődik az ágazat. Tekintettel arra, hogy ebben az ágazatban alig van mód pluszmunka, jutalék, pótlék fizetésére, a dolgozók a legalacsonyabba fizetett közalkalmazottak Magyarországon. A megyei önkormányzat tulajdonosi és fenntartói felelősségének megfelelően az elmúlt nehéz időszakban sem elvett, hanem adott ennek a rendkívül fontos területnek. Gondoskodott ezen intézmények legszükségesebb felújításáról, fontos beruházásokról, fejlesztette azokat. Komoly összeggel járult hozzá például a régóta beázó levéltár tetőfelújításához. Működésüket pedig azzal segítette, hogy az egyre fogyó kormányzati központi pénzeket egyre nagyobb mértékben egészítette ki, biztosítva ezzel a közművelődési intézmények kiszámítható működését és az ott dolgozók munkabérének biztonságos kifizetését.


Nézzük a számokat: 2009-ben erre az ágazatra a szocialista kormány Somogy megyében 204 millió forintot biztosított, melyből 2010-re 54 millió forintot elvett. A normatív állami támogatások körében történt változás, hogy megszűnt a közművelődési és közgyűjteményi feladatok normatívája, és beolvadt az igazgatási és sport támogatások körébe. A változásból származik az 54 milliós bevételkiesés. Köszönhetően a megyei önkormányzat megemelt intézményi támogatásának, ezen három intézmény együttes költségvetése mégsem csökkent, hanem 2010-ben növekedni fog. A 2009-es fenntartói, megyei pluszforrás 156 millió forint volt, 2010-ben 185 millió forint lesz.


Kraft Róbert
Somogy Megye Online



Megyei elnökök Programajánló
<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    

Somogy megye hírei

MÖOSZ hírei

Belföldi hírek

Partnereink