Lépcsőházi beszélgetés a Füredin
A Fidesz politikusa céljai között említette, hogy választókerülete lakóinak véleményét megismerhesse, ugyanis csak akkor lehet őket képviselni az ország házában, ha ismertek gondjaik, problémáik, és javaslataik is.
Gelencsér Attila röviden ismertette az ország és a megye jelenlegi helyzetét, majd a változás szükségességét hangsúlyozta. Kiemelte, hogy nem csak levélben, hanem személyesen is igyekszik minél több választópolgárral találkozni, s elbeszélgetni velük, hiszen a mostani állapotokat csak együttesen tudják megváltoztatni.
A lakók aktív részesei voltak a beszélgetésnek, érdeklődtek többek között a Fidesz terveiről a nyugdíjakkal és az egészségüggyel kapcsolatban. Többen sérelmezték a vasúti szárnyvonalak bezárását is. A politika mellett szóba került a képviselőjelölt sportmúltja is, volt aki a futballról kérdezte.
A beszélgetés végén ajánlószelvényt is adtak át Gelencsér Attilának.
Kraft Róbert
Somogy Megye Online
Fotó: Vígh István Ádám

Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu

International
www.mconet.biz
www.mconet.biz

MAGYARORSZÁG