
Mézédes nap a niklai remete tiszteletére
Berzsenyi Dániel Niklán gazdálkodott, gyönyörű méhészetében születtek a legszebb gondolatai, így a falu büszkén vállalta a méz kultúrájának népszerűsítését. A hungarikumként számon tartott finomság és az új kenyér megáldása mellett idén is bemutatkoztak a niklai, zselici, kaposvári, bajai és horvát mézlovagrendek.
A meghívott politikusok, Szászfalvi László és Gelencsér Atilla egyetértettek abban, hogy napjainkban nagyon nagy szükség van a hagyományok tiszteletére, amelyből a niklaiak nem csak Somogynak, hanem az egész országnak példát mutatnak.
- A múlt értékeiből, a hagyományból új értékeket hoztak létre és hoznak létre, tehát egyfajta innovációt valósítana, meg, és én azt gondolom, hogy ez egy kreatív gondolkodás, hogy így tudják átmenteni a hagyományaikat nemcsak a jelenbe, hanem a jövőbe - hangsúlyozta az államtitkár.
- Büszkék lehetnek múltjukra a niklaiak, van miből táplálkozniuk, de nemcsak nekik, hanem egész Somogynak sokat adott a település egykori lakója, Berzsenyi Dániel, vagy ahogy a helyiek említették; Dani uraság. Itt tudott alkotni igazán és itt lelt békére. A niklaiak azóta vigyázzák ezt a falut, ápolják Szent István emlékét és egyébként itt ma a mézet is ünneplik, az egyik hungarikumot, kincsünket - tette hozzá Gelencsér Attila.
A hivatalos megnyitó után a mézlovagok, méhészek megáldásával folytatódott a program. A mézlovagok megáldása után a mézkirálynő megszólaltatta a méztermelők védőszentjének, Ambrus püspök haranglábát, majd a helyi lelkész megáldotta az új mézet és az új kenyeret. Ezt követően hagyományosan galambokat reptettek, majd a település megemlékezett újszülöttjeiről és az eltávozottakról is. Délután kulturális rendezvényekkel várták a helyieket és a vendégeket a szervezők.
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online

Felsorakoztak a mézlovagok
- A múlt értékeiből, a hagyományból új értékeket hoztak létre és hoznak létre, tehát egyfajta innovációt valósítana, meg, és én azt gondolom, hogy ez egy kreatív gondolkodás, hogy így tudják átmenteni a hagyományaikat nemcsak a jelenbe, hanem a jövőbe - hangsúlyozta az államtitkár.
- Büszkék lehetnek múltjukra a niklaiak, van miből táplálkozniuk, de nemcsak nekik, hanem egész Somogynak sokat adott a település egykori lakója, Berzsenyi Dániel, vagy ahogy a helyiek említették; Dani uraság. Itt tudott alkotni igazán és itt lelt békére. A niklaiak azóta vigyázzák ezt a falut, ápolják Szent István emlékét és egyébként itt ma a mézet is ünneplik, az egyik hungarikumot, kincsünket - tette hozzá Gelencsér Attila.

Szászfalvi László és Gelencsér Attila a mézünnepen
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online
További hírek:
Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.biz
www.mconet.biz


MAGYARORSZÁG