MRI-vel gazdagodott Siófok
Nagy Gábor, az intézmény ügyvezető orvosa elmondta, hajdan patika működött a helyi kórház közelében lévő épületben. Ezt építtette át 400 négyzetméteres egészségügyi központtá, hat, a kórházi ellátást kiegészítő szakrendelést kialakítva. Pályázati forrást nem sikerült szerezni, így hitelből vágott bele a centrum megvalósításába. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral egyelőre nem sikerült megállapodnia a szolgáltatások állami támogatásáról, de számításai szerint így is lesz kellő kereslet a hiánypótló szolgáltatásokra. Mint mondta, az emberek figyelembe veszik, hogy nem kell Kaposvárra vagy a fővárosba utazniuk, és bizonyos vizsgálatokra nem kell hat-nyolc hetet várakozniuk.
Hangsúlyozta, a siófoki kórházzal nem akarnak konkurálni, inkább kiegészítő szolgáltatásokat kívánnak nyújtani, szorosan együttműködve az állami egészségügyi intézménnyel.
Az új központ alapvetően a kórházi alkalmazottaknak nyújt kiegészítő kereseti lehetőséget, köztük a centrum vezetőjének. Fontos beruházás ez a város egészségügyi dolgozóinak megtartása szempontjából is, enélkül már én is rákényszerültem volna, hogy elhagyjam az egészségügyet - mondta a centrum vezetője. Hozzátette: számításai szerint a beruházás tíz év alatt terül meg.
A centrum ünnepélyes megnyitóján Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke mérföldkőnek nevezte, hogy az egészségügyi ellátásért a kaposvári súlyponti kórház fejlesztésével sokat tevő Somogyban, a megyeszékhelytől távol eső városban fantáziát látott az egészségügyben a magántőke egy helyi pénzintézettel karöltve. Egy magyar orvos és egy magyar pénzintézet közös akciója, mondjuk úgy, hogy magyar befektetés a jövőnkbe, az egészségünkbe, s mindezt egy korábbi épületbe, amely gyógyszertár volt, és itt található a kórház mellett, szolgáltatást nyújtva a kórháznak és azzal szorosan együttműködve és a távolról jöttek számára. A beruházás jelentőségét fokozza, hogy egy helyre szervezi a gyógyító és diagnosztikai ellátást, elérhetőbbé téve a térség lakosságának és turistáinak az egészségügyi szolgáltatásokat. A somogyi emberek egészségénél pedig nem lehet fontosabb, hiszen ez kell a boldogsághoz és a boldoguláshoz is - mondta az elnök. A beruházás egyedülálló, hiszen ezúttal nem a megyeszékhelyen, hanem vidéken a Balaton fővárosában épült fel a diagnosztikai központ. A fejlesztés fontos eleme, hogy nem külföldi, hanem magyar tőkéből, helyi vállalkozók munkájával valósult meg.
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online
Hangsúlyozta, a siófoki kórházzal nem akarnak konkurálni, inkább kiegészítő szolgáltatásokat kívánnak nyújtani, szorosan együttműködve az állami egészségügyi intézménnyel.

A centrum ünnepélyes megnyitóján Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke mérföldkőnek nevezte, hogy az egészségügyi ellátásért a kaposvári súlyponti kórház fejlesztésével sokat tevő Somogyban, a megyeszékhelytől távol eső városban fantáziát látott az egészségügyben a magántőke egy helyi pénzintézettel karöltve. Egy magyar orvos és egy magyar pénzintézet közös akciója, mondjuk úgy, hogy magyar befektetés a jövőnkbe, az egészségünkbe, s mindezt egy korábbi épületbe, amely gyógyszertár volt, és itt található a kórház mellett, szolgáltatást nyújtva a kórháznak és azzal szorosan együttműködve és a távolról jöttek számára. A beruházás jelentőségét fokozza, hogy egy helyre szervezi a gyógyító és diagnosztikai ellátást, elérhetőbbé téve a térség lakosságának és turistáinak az egészségügyi szolgáltatásokat. A somogyi emberek egészségénél pedig nem lehet fontosabb, hiszen ez kell a boldogsághoz és a boldoguláshoz is - mondta az elnök. A beruházás egyedülálló, hiszen ezúttal nem a megyeszékhelyen, hanem vidéken a Balaton fővárosában épült fel a diagnosztikai központ. A fejlesztés fontos eleme, hogy nem külföldi, hanem magyar tőkéből, helyi vállalkozók munkájával valósult meg.
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online
További hírek:
Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu

International
www.mconet.biz
www.mconet.biz

MAGYARORSZÁG