Munkahelyeket ment a megye

A Kistelepülési Fejlesztési Támogatás odaítélésének változásairól tájékoztatta az érintett települések polgármestereit, majd a sajtót csütörtök délelőtt a Megyeházán Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke. Ezentúl azok a falvak igényelhetik az önerő kiegészítését, melyek lemondanak a helyi kisvállalkozások iparűzési adójáról.



Az országban egyedülálló döntés lényege, hogy megőrizzék a vállalkozások munkahelymegtartó képességét. - 2007-ben tudtuk, hogy hamarosan megjön az uniós gőzös, de erre nem tudunk önerő nélkül felszállni - kezdte tájékoztatóját Gelencsér Attila. Somogy aprófalvas szerkezetéből adódóan az önkormányzatok lehetőségei meglehetősen korlátozottak, ezért a megye létrehozott egy olyan alapot, mely biztosítja az uniós pályázatokhoz szükséges önerőt. A Somogy Megyei Önkormányzat a települési önkormányzatok pályázati támogatással megvalósuló projektjeihez, a szükséges önerő kiegészítéseként Kistelepülési Fejlesztési Támogatást biztosít 2008. évtől 300 millió Ft-os keretösszeggel, mely uniós pályázatokra használható fel.


Ezidáig 65 települési önkormányzat 81,3 millió Ft, a 2010. január 25-i döntéssel további 24 önkormányzat 33,5 millió Ft támogatásban részesül, ami összesen 114,8 millió Ft önerőt biztosít számukra. Ez a 10%-ot jelentő önerő több mint 1 milliárd forintnyi fejlesztést tesz lehetővé a somogyi kistelepüléseknek. A 2010. évre várható költségvetési hiány összege meghaladja a 3 milliárd Ft-ot, melynek pótlására drasztikus kiadáscsökkentő intézkedéseket kell hozni az intézményeknél és az önkormányzati hivatalban egyaránt. Ebből adódik a következő dilemma: A kiadáscsökkentés érintse-e a Kistelepülési Fejlesztési Támogatást?


A 2009-es év a somogyi emberek számára súlyos esztendő volt: 20%-os munkanélküliségi ráta, 26.853 fő regisztrált, további 30.000 fő álláskereső, akik semmiféle ellátásban nem részesülnek. Ez összesen közel 57.000 fő álláskeresőt jelent. Ráadásul az önkormányzatoknak nincs pénzük a fejlesztési önerőre. Adódik a kérdés: Hogyan tud egy megszorítások által sújtott megyei önkormányzat a munkahelyek megvédésében, munkahelyek teremtésében segíteni a somogyiakon?
Saját 4200 dolgozójával a megye a legnagyobb foglalkoztató. A közbeszerzési törvény azonban nem teszi lehetővé a pozitív diszkriminációt, hogy csak somogyi vállalkozásokkal dolgoztassanak.
Ösztönzők, esetleg kényszerítő eszközök segítségével védhetik csak meg a munkahelyeket. Ezek egyik lehetséges módja a helyi iparűzési adómentesség biztosítása. Kaposvár esetében ez a modell már bevált, a város akkor adott, amikor a kormány elvett. A megyei önkormányzatnak azonban nincs adóbevétele, adókivetési joga, ezért csak javasolhatja a településeknek, hogy vezessék be az adómentességet a vállalkozások számára.


A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény lehetőséget biztosít a települési önkormányzatok számára, hogy önkormányzati rendeletükben rögzítve iparűzési adó mentességet, vagy kedvezményt adjanak azon helyi vállalkozóik részére, akiknek vállalkozási szintű adóalapja nem haladja meg a 2,5 millió Ft-ot.
2009. évben 65 önkormányzat részére 81,3 millió Ft támogatást biztosított a megyei önkormányzat. Az iparűzési adó mentessége az érintett 65 településen 917 vállalkozás működését segítette volna tavaly. Az adóbevétel kiesés pedig 19,5 millió Ft lett volna a 81,3 millió Ft támogatással szemben.


Kistelepülési Fejlesztési Támogatással kapcsolatosan 2010. január 25-én döntenek, mely során
a megyei önkormányzat 24 település számára, összesen 33,5 millió Ft támogatást biztosít a majd. Az iparűzési adó mentesség ezen a 24 településen 335 vállalkozás működését segítené. Az adóbevétel kiesés összesen 4,9 millió Ft, vagyis 4,9 millió Ft a település áldozatvállalása 335 munkahely védelmében. Ennek a 24 településnek azonban még nem feltétel az adómentesség biztosítása, mindössze javasolt annak bevezetése, hiszen február 19-én Somogy Megyei Közgyűlés soron következő ülésén születik döntés arról, hogy a Kistelepülési Fejlesztési Támogatás nyújtásának feltétele a helyi iparűzési adómenetesség biztosítása 2,5 millió Ft adóalap mértékéig.


A magas adóbevételekkel rendelkező önkormányzatok várhatóan nem fogják bevezetni az adómentességet, viszont nekik nincs is feltétlenül szükségük a megye által biztosított önerőre, így több marad a valóban rászoruló kistelepüléseknek. A települések mérlegelhetnek, hogy melyik megoldás éri meg nekik jobban. Jelenleg azonban tény, hogy 917 kényszervállalkozás működik a falvakban, mely munkahelyeket és családokat támogatni kell. - Amikor a kormány megszorít és elvesz, a megyei önkormányzat ad és támogatja a vállalkozásokat, a családokat. Ez az európai út - fejezte be tájékoztatóját Gelencsér Attila.


Kraft Róbert
Somogy Megye Online

Megyei elnökök Programajánló
<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    

Somogy megye hírei

MÖOSZ hírei

Belföldi hírek

Partnereink