
Művelődési házat avattak Taranyban
A somogyi polgárok nevében köszöntötte a megyei közgyűlés elnöke a taranyiakat, s kifejezte elismerését az impozáns épület láttán. - Itt Taranyban valami nagyon fontos történt az elmúlt fél évben, amíg megvalósult az épületrekonstrukció és a parképítés. A több mint 25 millió forintos beruházás óhatatlanul azt sejteti, hogy Tarany élni akar és megpróbál minden körülményt biztosítani ahhoz, hogy tere legyen a szellemi töltekezésnek. Amikor arról beszélünk, hogy egy 15 milliós kulturális közösség vagyunk, akkor jusson eszünkbe, hogy az értékeink, viseletünk, hagyományaink miatt vagyunk egyediek Európában, amelyeknek megőrzésében egy ilyen hely, mint a művelődési ház biztosít lehetőséget. E beruházás által nemcsak Tarany, nemcsak Somogy, hanem az ország is gazdagabb lett egy modern, a XXI. század elvárásainak megfelelő művelődési házzal - zárta köszöntőjét Gelencsér Attila, majd gratulált a taranyiaknak a beruházáshoz, s kérte, hogy legyenek büszkék e házra, óvják, védjék, vigyázzanak rá, hogy sokáig fogadhassa vendégeit.
A települések felzárkóztatásához elengedhetetlen a kultúra jelenléte. A kormány célja, hogy a falvaknak segítsen megőrizni a vonzerejét, teljesen másképp szeretnék gondját viselni a vidéknek, mint elődeik. Az intézmények felújítása, a falvak megtartó erejének javítása mind része ennek a tervnek - mondta Karvalics Ottó.
Mintegy 2,2 millió forintot tett hozzá az önkormányzat saját zsebből. A mi közcélú munkásaink is dolgoztak rajta, őket mi fizettük, és a mi elképzelésünk alapján csináltuk. Ez nem volt a pályázat része - tette hozzá Töreki István polgármester. S, hogy a taranyiak mennyire takarékosak, az kiderül abból is, hogy a régi falburkolatot sem dobták ki, újrafestve a folyósón helyezték el. A hatvanas-hetvenes években készült ablakokból és ajtókból kerítést és kaput gyártottak. A több mint négy évtizede épült művelődési ház ezentúl immár felújított állapotában áll rendelkezésére a taranyi hagyományőrzőknek és a különböző csoportoknak.
Kraft Róbert
Somogy Megye Online

Új színpad, igényes terem

Impozáns látvány az új művelődési ház
Kraft Róbert
Somogy Megye Online
További hírek:
Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.biz
www.mconet.biz


MAGYARORSZÁG