Pedagógusnap a Megyeházán

A megyei fenntartású oktatási intézmények dolgozóit köszöntötte ma délután a Megyeházán Gelencsér Attila. A Somogy Megyei Közgyűlés elnöke megköszönte a pedagógusok áldozatos munkáját, s reményét fejezte ki, hogy a következő években nagyobb megbecsülést kapnak, mint az utóbbi években.



Takáts Gyula: Mit apám tanított című versével vette kezdetét az ünnepség, majd a közgyűlés elnöke Németh László soraival köszöntötte valamennyi somogyi polgár nevében a pedagógusokat. Emlékeztetett az elmúlt nyolc év nehézségeire, melynek első négy évében még ő maga is tanárként dolgozott. - A katedra mögött tapasztaltam a lejtmenetet -utalt az oktatásügyben végbemenő liberálisok diktálta szomorú változásokra. Az állam minimális szakmai ellenőrzés nélkül hagyta folyni a maguk medrében a dolgokat, miközben milliárdokat szórt el más, felesleges ügyekre. Katasztrofális állapotok uralkodtak az iskolákban, többek között diákok vertek tanárokat. - Most azonban végre megszületett ebben az agresszióval átitatott világban egy olyan törvény, mely védi a pedagógusokat, s büszke vagyok, hogy megszavazhattam - tette hozzá az elnök. A nemzeti ügyek kormányának fontos az oktatás ügye végre kiszámíthatóvá válik a pedagógusi életpálya. Napirendre tűzik a mindennapos testnevelést, áttekintik, hogy miért zárták be a kistelepülések iskoláit, bevezetik újból az osztályzást az alsó tagozatban, átalakítják a szakképzést, újragondolják a kétszintű érettségit, ezzel  új iskolarendszert alakítanak ki.

Az idei tanévkezdés már változásokat hoz

 

- Olyan oktatásügyről álmodom, ahol a tanító ismét példa lehet a tanulók számára. Szereti az Isten azokat akiket tanítónak rendelt - zárta köszöntőjét Gelencsér Attila, majd elnöki oklevelet adott át az alábbi 25 kiemelkedő munkát végző pedagógusnak:

Elnöki okleveleket adott át Gelencsér Attila

 

dr. Antal Miklós, siófoki Perczel Mór Gimnázium tanára, Bántó Zsuzsanna, a fonyódi Mátyás Király Gimnázium igazgatója, Bujbáczi Mihályné, a marcali II. sz. Gyermekvédelmi Intézmény óvónője, Cseh Tamás, a központi kollégium kollégiumvezetője, Ferenczi Csaba, a tabi Rudnay Gyula Középiskola pedagógusa, Ferencziné Becske Ibolya, a Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola igazgatóhelyettese, Gayerné Werstroh Katalin, a kaposvári tanulási képességet vizsgáló pedagógusa, Gróti Mónika, a somogyvári intézmény igazgatója, Györfi János, a csurgói Nagyváthy középiskola gyakorlati oktatásvezetője, Helbekné Kupi Zsuzsanna, a somogyvári intézmény pedagógusa, Hideg Tamás, a barcsi Dráva Völgye Középiskola tanára, Homor Judit, a fonyódi Bacsák György Szakképző Iskola pedagógusa, Kámán Szabina, a marcali Hétszínvirág Gyógypedagógiai Intézmény pedagógusa, Kiss Tiborné, a kaposvári Duráczky József Módszertani Központ diákotthon-vezető igazgatóhelyettese, Linháné Szentes Szilvia, a marcali II. sz. Gyermekvédelmi Intézmény tanítónője, Luki Csilla, a boglári kollégium igazgatóhelyettese, Megyeri Józsefné, a nagyatádi Éltes Mátyás Gyógypedagógiai Intézmény gyermek- és ifjúságvédelmi felelőse, Mészáros Miklós, a balatonboglári Mathiász János Középiskola igazgatója, Pappné Barta Borbála, a siófoki Krúdy Gyula Szakközépiskola oktatási igazgatóhelyettese, Sajabó Helga, a siófoki Aranypart Középiskolai Kollégium tanára, Szabó Ildikó, a somogyvári gyógypedagógiai intézmény pedagógusa, Szilasi Gábor, a fonyódi Mátyás Király Gimnázium angol tanára, Tilinger Istvánné, a nagyatádi szakképző iskola pedagógusa, Tóth János, a fonyódi Balaton Kollégium pedagógusa, Zádori Miklós, a balatonboglári Mathiász János Középiskola gyakorlati oktatásvezetője.


Kraft Róbert
Somogy Megye Online

Megyei elnökök Programajánló
<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    

Somogy megye hírei

MÖOSZ hírei

Belföldi hírek

Partnereink