Hírek - Gelencsér Attila

Példamutató a somogyi közigazgatás

Példamutató a somogyi közigazgatás

A január elsején elkezdett államigazgatási reform somogyi megvalósítását célozta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes kaposvári látogatása. A közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken példamutatónak és konstruktívnak értékelte a kormányhivatal, a megyei közgyűlés és a megyei jogú város önkormányzata közötti együttműködést.
A Kormányablak volt a miniszterelnök-helyettesi vizit első helyszíne, ahol Navracsics Tibor elégedetten állapította meg: megfelelő az átalakulás üteme és a szolgáltatás minősége is. Ezt követően a Somogy megyei kormányhivatal vezetőivel tartott szűk körű megbeszélést, majd együttes értekezlet következett a szakági vezetőkkel. A sajtót késő délután tájékoztatta látogatásának tapasztalatairól, ám még előtte a Somogy Televízió Miért? című napi aktuális műsorában beszélt a közigazgatás átalakításáról.
A közigazgatás átalakításával kapcsolatban Navracsics Tibor tájékoztatóján kiemelte: Somogy jól jellemezi az egész közigazgatási átalakítást. A megyei közgyűlés, a kormányhivatal és a megyei jogú város önkormányzata között az együttműködés példaértékű. Ez jól mutatja eredeti szándékunkat is. Nagyon sokan, a közigazgatás különböző szereplőit megpróbálták kijátszatni egymás ellen. Megpróbálták kimutatni, hogy az egyik szereplő gyengül, a másik erősödik és ezt konfliktusos folyamatként akarták felmutatni. Szándékaink szerint a közigazgatás átalakítása után mindenki erősödni fog. A közigazgatás erősödik Magyarországon azáltal, hogy az önkormányzatok a jövőben jobban fókuszálhatnak a közösségi feladataikra, a helyi, illetve a területi demokrácia intézményeinek a működtetésére. A megyei önkormányzatok elsődleges feladata a területfejlesztési stratégia meghatározása és a területfejlesztési források felhasználása lesz, a megyei jogú városok - mint azt az önkormányzati törvény tervezete is mutatja - a jövőben térségi feladatellátással is gyarapodnak, valódi megyeszékhelyek lesznek és a megye első városaiként erősödik a szerepük, a kormányhivatalok pedig az állami feladatellátás területi szervei lesznek, ezáltal, profiltisztítást végrehajtva, az állami és önkormányzati feladatok elválnak egymástól.

A példamutató együttműködés irányítói

 

Somogy megye modellértékű lehet. Az a megoldás - amely részben ennek a jó kapcsolatnak köszönhető -, hogy a kormányhivatal gyakorlatilag egyetlen épületben tud működni, ez modellként szolgálhat a többi megye számára - jelentette ki a miniszterelnök-helyettes, majd hozzátette: az ingatlanok szétaprózottsága gondot jelent, amelyet a jövőben szeretnének orvosolni. Köszönetét fejezte ki a megyei közgyűlésnek, hogy a különböző szakigazgatási szervek egy helyen működhetnek. A reformfolyamat minden egyes fázisában Somogy megyében azt tapasztalták, hogy mind a megyeszékhely önkormányzata, mind a megye önkormányzata, mind pedig a kormányhivatal a közös pontokat kereste. A jövőre vonatkozóan is ez a legjobb megoldás, ez a közigazgatási reform végső célja, hiszen így érhető el az adófizető polgárok szolgálata, illetve az, hogy olyan közigazgatás jöjjön létre, amellyel mindenki, aki részt vesz benne, elégedett lehet.
A járási hivatalok felállításával kapcsolatban Navracsics Tibor elmondta: olyan kérés érkezett hozzájuk, hogy a tervezett 2013 január elsejével szemben már 2012 július elsejétől kezdjék meg a működést. A miniszterelnök-helyettes szerint sok munkával fog járni a fél évvel korábbi kezdés, de lesz rá lehetőség.
A somogyiak szinte egyedülállóan az országban, a legelérhetőbben tudják az ügyeiket intézni, s ott van a kormányhivatal, ahol a kormányablak, és a legtöbb szakigazgatási szerv pedig pár száz méteres körön belül, úgyhogy ezért külön elismerését fejezte ki a miniszterelnök-helyettes úr - reagált Navracsics Tibor elismerő szavaira Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke.
Szita Károly, Kaposvár polgármestere arra kérte a miniszterelnök-helyettest, ha lehet, a lehető leggyorsabban álljanak fel az új közigazgatási egységek, annak érdekében, hogy az új feladatok elvégzéséhez meglegyen a megfelelő forrás.


Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online