Hírek - Gelencsér Attila

Ragadozóhalak viszik Somogy hírét

Ragadozóhalak viszik Somogy hírét

Somogy megye és a Deseda hírnevét öregbíti minden horgászverseny - hangsúlyozta a pergetőhorgászok hétvégi megmérettetésén Gelencsér Attila. A megyei közgyűlés elnöke köszöntötte a résztvevőket, s ha nem is a verseny teljes ideje alatt, de maga is részt vett az ötórás pecázáson.
A közgyűlés elnöke köszöntőjében kiemelte: Somogy megye és a Deseda hírnevét öregbíti minden horgászverseny. Mi az erdők és a vizek megyéje vagyunk, használjuk és éljünk vele. A sporton túl gazdasági előny lehet ez számunkra a szolgáltatás, turizmus terén. Egy ilyen nagyszabású horgászversenyből pedig sokat profitálhat Somogy.
Gelencsér Attila 10 éves kora óta a horgászik: Malomárokban kezdtem, aztán amikor húsz kilométerre kerültem a Balatontól, egész közel voltunk ahhoz, hogyha az ember úgy gondolta, akkor felszaladtunk a tópartra horgászni. Most amikor ez a munkám, hogy Somogyot járom, igyekeztem kipróbálni több tavat is, de nagyon ritkán van időm. Most különös boldogságot jelent, hogy az ország közepe lettünk erre a napra.

41 csapat, 82 versenyzője próbálta becserkészni a ragadozóhalakat. A versenyzők csónakból, kizárólag műcsalival, pergető módszerrel pecázhattak. A hazai indulókon kívül szlovák és horvát pecások is beszálltak a küzdelmekbe. A versenyen az egyéni és a csapatverseny helyezéseit a kifogott halak összes hossza döntötte el.
A Daiwa - Fishing & Hunting Csónakos Pergető Kupa desedai végeredménye:
I. Sztahovits Péter - Takács Róbert 6db süllő 360 pont
II. Gégény Viktor - Zimány Ferenc 5db süllő 241 pont
III. Csapó László - Koczka Péter 4db süllő 220 pont
Legnagyobb hal: Bársony Tibor / Harcsa 110cm
Legtöbb hal: Sztahovits Péter - Takács Róbert / 6db
Összesített fogás - 44db : 13 db csuka, 1db harcsa, 3db kősüllő, 27db süllő

Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online