Hírek - Gelencsér Attila

Sikeres a Szülőföldem Somogyország program

Sikeres a Szülőföldem Somogyország program

14 somogyi általános iskola 30 osztályából 462 gyermek osztálykirándulásához járult hozzá közel félmillió forinttal a Somogy Megyei Önkormányzat idén. A Szülőföldem Somogyország program sikeréről Gelencsér Attila közgyűlési elnök számolt be a sajtónak pénteken.
A minden évben Vízkeresztkor megrendezett megyebál eddig is karitatív jellegű volt, bevételét jótékony célokra szokták felajánlani. Korábban is a legelesettebbeket, a legrászorultabbakat, árva gyerekeket, illetve az önkormányzat szociális otthonaiban élő időseket támogatták. Idén változtattak kicsit a megszokott elosztáson, így újdonságként bevezették a Szülőföldem Somogyország programot. A megyebál bevételéből azzal a céllal hozták létre az alapot, hogy valamennyi somogyi iskolásnak lehetősége nyíljon megismerni saját megyéjét. A Szülőföldem Somogyország program a megyében élő diákok osztálykirándulások során fedezhették fel Somogy szépségeit. Barangolhattak a Balaton partján, Kaposváron és a Zselic dombjain, illetve megismerhették Belső-Somogyot is. az iskolák pozitívan fogadták a kezdeményezést, 14 általános iskola 30 osztályának közel ötszáz diákja kirándulhatott a megyében a programnak köszönhetően. A kiránduló csoportok közül 13 a Barangolás a Balaton mentén, 3 a Kaposvár és a Zselic dombjai között és 3 a Belső-Somogyi kalandozás elnevezésű programot választotta - közölte a sajtó képviselőivel Gelencsér Attila.

A kiránduláson részt vevő diákonként 1.000 forintot biztosított a megye, kivéve a kaposfői általános iskola 6. osztályos tanulói, kiknek osztályfőnöke külön kérelemmel fordult hozzánk, hogy többszörösen hátrányos helyzetükre tekintettel, diákonként 2.000 forintot biztosítsunk számukra. A programmal kapcsolatban a visszajelzések pozitív jellegűek, továbbra is támogatandónak ítéljük meg. Az iskolák továbbra is igényt tartanának rá, a biztosított anyagi támogatás nagymértékben hozzájárult a kirándulási költségek fedezéséhez és segítségükre volt, hogy kidolgoztuk a programajánlatokat, ami jelentősen megkönnyítette a szervezési feladatokat és a látnivalók bemutatását, azok tananyagok témáihoz kapcsolását. De ami a legfontososabb, hogy a gyermekek számára maradandó pozitív élmény nyújtásához járult hozzá az önkormányzat, amit a programban résztvevők úti beszámolókban írtak le.
Emlékezetes, Országgyűlési kezdeményezte, hogy vizsgálja meg - és teremtse elő - a külhoni magyarság lakta területekre szervezendő tanulmányi kirándulások lehetőségét. Ez a változás, akárcsak a nemzeti összetartozás napjáról szóló iskolai megemlékezések elrendelése a korábban megbélyegzett és tudatosan háttérbe szorított nemzeti identitástudat, szép régi magyar szóval a hazaszeretet erősítését hivatott szolgálni az oktatásügyben. A Szülőföldem Somogyország programmal, ez már meg is valósult Somogyban - zárta tájékoztatóját Gelencsér Attila.

Néhány idézet a beszámolókból:
"Az állat simogatóba is voltunk, ahol több szarvasfajtával is megismerkedtünk. Itt láttunk egy újszülött őzet aki éppen a lábra állással próbálkozott.... Szerintem az osztálykirándulás nagyon jól sikerült, máskor is szívesen elmennék ide."

"A tanulók 93%-a hátrányos helyzetű, valamint 68% halmozottan hátrányos helyzetű. Mindez olyan családi és anyagi problémákat vet fel, melyek nem tennék lehetővé egy kirándulás a család által történő finanszírozását. A Somogy Megyei Önkormányzat által nyújtott támogatás összegéből sikerült megvalósítanunk egy egynapos kirándulást, melyen valamennyi tanulónk részt vehetett és sok élménnyel gazdagodva térhetett haza."

"Az úti célunk a fonyódligeti Gyermektábor volt. Az út odavezető szakaszát vonattal tettük meg, mely utazás már magában nagy élmény volt néhány gyermek számára. Akadtak olyan gyerekek, akik még nem utaztak vonattal, csak a technika óra anyagába beépítve találkozhattak olyan szituációs játékokkal, tananyaggal, melyből megismerhették a vasúti közlekedést."
"A kirándulás nagyon jól sikerült, ezért köszönjük a megyei önkormányzat támogatását. A gyerekek nagyszerűen viselkedtek, még azokkal sem volt semmi probléma, akik az iskolában nem számítanak a jó magaviseletű tanulók közé. Ezek a kirándulások támogatásra érdemesek, hiszen fantasztikus közösségszervező erejük van, illetve azok a gyerekek is kimozdulhatnak lakóhelyükről, akik ezt egyébként nem tudják megtenni."


Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online

A fotókat a kirándulók készítették.