Somogy az elvonások ellenére is ad
Rekordhiányról írt némelyik média a megyei közgyűlés pénteki ülése után. A félreértést az okozta, hogy decemberben még 3 milliárdos hiány volt látható a 2010-es évre, azonban azóta sikerült a K&H bankkal kötni egy olyan megállapodást, melyben átütemezik az adósságszolgálatot, s a bank kiváltja a megye valamennyi hitelét, és halasztott konstrukcióval 2013-ban kezdi meg a törlesztést. Ezzel az országosan egyedülálló sikeres lépéssel mintegy felére csökken a 2010. évi hiánya a Somogy Megyei Önkormányzatnak.
Gelencsér Attila elmondta, hogy míg 2006-ban valamivel 6 milliárd forint felett volt az állami támogatás, addig idén ez már alig haladja meg a 4 milliárdot. Még a szintentartás sem valósult meg, nemhogy a növekedés. Ha csak az infláció mértékével emelte volna évente az állam a támogatást, akkor most több mint 8 milliárdot kellene kapnia a megyének. Az összes kiesett támogatás pedig meghaladja a 10 milliárdot az elmúlt négy év tekintetében. Hozzátette még, hogy ebben nem szerepel az az összeg, amit a kórházaktól vont el a kormány. 2007-ig a tulajdonos megyei önkormányzatnak nem kellett a kórházat anyagilag kisegíteni, hiszen az OEP finanszírozás biztosította a működést. Azóta azonban csökkentek ezek a támogatások is, így a megyének több mint 603 millió forinttal kellett kisegítenie a Kaposi Mór Oktató Kórházat, hogy működőképes maradhasson.
Megemlítette az elnök az önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok számára kiírt hazai pályázati forrásokat is, melyek során mindössze egyetlen alkalommal jutottak hozzá 25 millió forinthoz, míg a szocialista vezetésű Heves 403 millióval gazdagodott. Ez az aránytalanság vezetett végül a decemberi közgyűlés során Kolber István kormányzati kapcsolatokért felelős tanácsnoki címének megvonásához. Még az ősz folyamán kérte az országgyűlési képviselőket, hogy segítsék Somogy megyét, ne szavazzák meg a 2010-es költségvetését az országnak, de legalábbis próbáljanak meg Heveshez hasonló támogatásokat kieszközölni megyénk számára is. Mivel egyik sem teljesült, így született a Fidesz frakció döntése, miszerint nem kívánnak tovább együttműködni a szocialistákkal. Megemlítette még Gelencsér Attila Molnár Csaba parlamenti felszólalását is, miben a fideszes önkormányzatokat okolta az ország eladósításáért. Néhány szocialista és liberális vezetésű önkormányzat kötvénykibocsátásának példájával szemléltette a miniszter tévedését. Hozzátette még, hogy az előző megyei vezetés nagy hibát követett el a Siotour eladásával, főleg azért, mert egyetlen fillér sem került a megyei intézményekhez belőle, s nem maradt a megyének működő vagyona.
- Az iszonyatos 4 év alatt lezajló elvonások ellenére a Somogy Megyei Önkormányzat tud adni a somogyiaknak - mondta a közgyűlés elnöke. 125 millió forintot fordítanak idén önként vállalt feladatokra, és 100 milliós keretet biztosítanak a települések önerő alapjához, a Kistelepülési Fejlesztési Támogatáshoz.
- A közgyűlés történetében egyedülálló módon nem volt hozzászólás és kérdés a költségvetés tárgyalásakor - zárta tájékoztatóját Gelencsér Attila. Politikai ellenfelei azért nem tudtak mit mondani, mert sokkoló volt számukra látni, hogy mit okoztak három és fél év alatt -tette még hozzá.
Kraft Róbert
Somogy Megye Online
Fotó: Vígh István Ádám

Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu

International
www.mconet.biz
www.mconet.biz

MAGYARORSZÁG