Somogyi-brazil együttműködés vette kezdetét
A Kaposvári Egyetemen emberi jogi előadást tartott a diplomata, ahol bevezetést adott az antidiszkriminációs törekvésekhez, majd a Megyeházára vezetett útja. A bemutatkozó látogatás során a kisebbségek helyzetéről és az oktatásról esett elsődlegesen szó, valamint e két témában a lehetséges együttműködés kereteit vizsgálta a két politikus.
Gilberto Vergne Saboia emberi jogokkal foglalkozó diplomata, aki amellett, hogy Brazília magyarországi nagykövete, az ENSZ-ben is dolgozik. Fő szakterülete a már említett emberi jogok mellett a rasszizmus, s ebben a témában is ismertetőt kapott a megye vezetőjétől.
A hátrányos helyzetű társadalmi csoportok jelenlegi helyzetét mutatta be Gelencsér Attila, majd az oktatásról ejtettek néhány szót, melyben szintén elképzelhetőnek tartják mindketten az együttműködést. Brazília akárcsak hazánk agrár jellegű ország, s a magyar szakemberek képzése nagyrészt a Kaposvári Egyetemen valósul meg. A felsőoktatási képzésben történő együttműködés terén a brazil nagykövet számít a megyei közgyűlés elnökének támogatására.
Kraft Róbert
Somogy Megye Online
Fotó: Vígh István Ádám

Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu

International
www.mconet.biz
www.mconet.biz

MAGYARORSZÁG