Somogyi károsultat támogatott a megye

Bútorokat, televíziót és mosógépet adott át szerda délután egy vadépusztai családnak Gelencsér Attila. A Somogy Megyei Védelmi Bizottság elnöke a nemrég az árvízkárosultaknak meghirdetett gyűjtés adományaiból juttatott Sárdiéknak, ugyanis az egy hónapja a településre zúdult sárlavina szinte mindenüket tönkretette.




A sár mindent elöntött, a szárnyasok több mint fele megbetegedett, elpusztultak. A családnak nem volt pénze biztosításra. A ház falain még ma is látni lehetett, hogy meddig állt benne a víz. Minden ablak nyitva, a víz okozta kellemetlen szagok elleni védekezés egyetlen eszköze. Tönkrement bútorok, elektromos berendezések, kényszerűségből felszedett parketta. Lehangoló látvány. A megye védelmi bizottsága azonban ahogy tudomást szerzett Sárdi Jánosék tragédiájáról, azonnali, gyors döntést hozott. A borsodi árvízkárosultak javára gyűjtött adományok egy részét felajánlották a vadépusztai családnak. A múlt héten ruhát, takarót és kisebb eszközöket kaptak, ma délután pedig Gelencsér Attila elkísérte a bútorszállítmányt, és személyesen adta azokat át. Sárdiék elmesélték a néhány héttel ezelőtti kálváriájukat, megmutatták a sár és víz okozta károkat, majd köszönetet mondtak a segítő szándékért.

Gelencsér Attila átadja a somogyiak adományát

 

Arra esküdtünk fel, hogy segítsük a somogyiakat jóban és rosszban. Most olyan helyzet állt elő, hogy a rosszban kellett segíteni - mondta Gelencsér Attila Vadépusztán, majd hozzátette: a borsodi helyzet sokkal súlyosabb volt, mint a somogyi. A somogyiak büszke közössége azonnal nekiállt adományokat gyűjteni, felajánlották, hogy segítsünk borsodi testvéreinken. Közben kaptam a tájékoztatást, hogy több tucat somogyi házban élő család is vihar- és belvízkárt szenvedett. Azt a megoldást választottam, hogy az egyébként Borsodba szánt adományokat felajánlottam elsőként a somogyiaknak - gondolom a somogyiak ezért nem neheztelnek. Ez a család, aki most veszi át a hűtőgépet, a gáztűzhelyt, televíziót, a mosógépet, különféle bútorokat szintén a felajánlásokból részesül. Ezt a családot most egy jelentős problémán tudtuk átsegíteni, úgyhogy nagyon jó érzés itt pár szóban elbeszélgetni, és nagyon jó érzés adni, hiszen tudjuk, aki kap, annak a keze telik meg, aki ad, annak a szíve - mondta a megye első embere.


Kraft Róbert
Somogy Megye Online
Fotó: Vígh István Ádám





Megyei elnökök Programajánló
<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   

Somogy megye hírei

MÖOSZ hírei

Belföldi hírek

Partnereink