Szent István példáját kell követnünk!

A nemzet egységét hangsúlyozta Gelencsér Attila a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő Nagybajomban az ünnepi kenyérszentelésen. A keresztény hagyományokra épített több mint 1000 éves államalapításunkra emlékeztünk a hétvégén.



Ahogy ma együtt ünnepel az ország, úgy ünnepelünk mi is itt együtt, azért, mert van okunk az örömre. Az idei tavasz óta új, reményteli és cselekedetekkel teli korszakot nyitott Magyarország. Új írott és íratlan törvények születtek, születnek, amelyek egy igazságos, békés Magyarország pillérei, ahol az összefogás hazára talált. Reményteli az idei ünnep mert hosszú évek állandó megosztottsága után, béke köszöntött az országra. Minden idők legnagyobb természeti katasztrófája közben a reményt, a lehetőséget is megkaptuk, mert a magyar emberek soha nem látott összefogásának lehetünk tanúi. Gyermekek és öregek, szegények és tehetősek mozdultak meg az újjáépítésre. Ki, hogy tudott. Saját kezével, munkájával, szeretetével, támogatásával, imájával. Amíg ez az összefogás és béke kitart, nemcsak az árvízben megsemmisült házak, de az egész ország újjá tud épülni, testében, lelkében, hitében, s a hosszú évek mély morális válsága is feloldódhat - mondta a közgyűlés elnöke ünnepi beszédében.

Szentmisén idézték Mindszenty bíboros szavait

 

Ha csak mindenki a maga részét, a maga munkáját, a rábízott feladatot végzi el, ha épít, és nem rombol, hiszem, Magyarországon jó lesz élni, és egyre kevesebben lesznek azok, akik úgy érzik, hogy nem lehetnek részesei ennek az új korszaknak. Egyre kevesebben lesznek azok, akik úgy érzik, értelmetlen és kilátástalan fáradozásuk, mindennapi kemény munkájuk. Reménnyel, erővel és cselekedetekkel teli új korszak kezdődött. Amikor olyan alapvető írott és íratlan, erkölcsi törvényeket alkotunk, amelyek épp oly fontosak ma az erős Magyarország megszületésében, mint államalapító Szent István törvényei voltak. István rátermett uralkodó volt. Építő és nemzetmentő. Rendíthetetlen hittel, szilárd hivatástudattal és konoksággal kínált európai életformát keletről érkezett nomád népének. Vas kézzel irtotta a pogányságot és formált szilárd államot, miközben szelídséggel és tapintattal támogatta az egyházat. Ezért aztán személyisége könnyen válhatott eszménnyé és a magyaroknak aligha volt nemzedéke, amely valamilyen módon ne Szent István képébe sűrítette volna mindazt, amit politikai eszményének tartott. Koronája nemzetünk szimbólumává, szent ereklyénkké lett, csakúgy, mint a budapesti Bazilikába őrzött ökölbe szorított jobbja. Istvánnak egy kudarcos időszak után kellett rendet tennie az országban, ráadásul még az idegen erőkkel is meg kellett küzdenie.

Gyermekek az ünnepi műsorban

 

Meg kellett akadályozni, hogy a kereszténység álcája alatt a nyugati hatalmak hűbéresség tegyék hazánkat - hangsúlyozta Gelencsér Attila. - S, mikor normákat teremtett végre, úgy engedte be Magyarországra a kereszténységet, úgy engedte rá az országra, hogy közben nem kerültünk idegen hatalmak kezére. Óvatosan tapintattal, rendíthetetlenül, és mégis gyengédséggel. Azt kell ma tennünk, amit Szent István tett. Egy kudarcos idő után, amikor is boldogtalanok voltunk, belül kell rendet rakni, törvényeket alkotni, vármegyerendszert csinálni, ha úgy tetszik és aztán a nemzetközi tekintélyt helyreállítani, hogy ne legyünk játéka mindenféle szélnek, ahogy a dal mondja.


Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online

Megyei elnökök Programajánló
<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    

Somogy megye hírei

MÖOSZ hírei

Belföldi hírek

Partnereink