Szépkorúakat támogat a megye
A kaposvári Déryné Vándorszíntársulat műsorával vette kezdetét az ünnepélyes átadó, majd Gelencsér Attila a Somogy Megyei Idősügyi Tanács elnöke köszöntötte az idősügyi szervezetek képviselőit.
- Ha valamiért érdemes volt a megyei közgyűlés elnökének lenni, akkor mindenképpen kiemelném az egyre több ismerős arcot - kezdte köszöntőjét az elnök. - Az elmúlt három és fél év alatt nagyon sok somogyit ismertem meg, s felemelő velük találkozni. Igyekeztünk ünnepélyessé tenni ezt a kis időt, amit most itt együtt töltünk - folytatta, s Márai sorait idézte az ünnep rendhagyásáról. - Az elvonások és megszorítások ellenére külön öröm, hogy a megye még tud adni. Aki kap annak a keze telik meg, aki ad annak a szíve. Ez az igazi ünnep! Talán feltűnt Önöknek is, hogy idén szűkebb az átadási ceremónia, de igyekeztünk úgy megoldani, hogy minél kevésbé kelljen fárasztani és mozgatni a nyugdíjasokat, ezért a 150 támogatást elnyert szervezetnek külön helyszíneken adjuk át az értesítést.
A mi világunk nem velünk kezdődött, hanem önökkel, minden ami most van azt önöknek köszönhetjük, s csak bízhatunk abban, hogy az utánunk következő generáció nekünk lesz hálás. Meg kell becsülnünk egymást! A körülbelül százezer somogyi nyugdíjas sorsa mindannyiunk közös felelőssége. Az önök munkája a társadalom számára hiperprofitot termel, hiszen a az idős embereknek napi támogatást nyújtanak, igazi közösségeket formálnak - zárta köszöntőjét Gelencsér Attila, majd megköszönte az idősügyi szervezetek képviselőinek áldozatos munkáját, s átadta számukra az elnyert, átlagosan 50 ezer forintos támogatásról szóló értesítést.
Kraft Róbert
Somogy Megye Online
Fotó: Vígh István Ádám

Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu

International
www.mconet.biz
www.mconet.biz

MAGYARORSZÁG