Hírek - Gelencsér Attila

Tanács alakult a somogyi fiatalokért

Tanács alakult a somogyi fiatalokért

Célunk, hogy a somogyi fiatalok nyertesnek érezzék magukat, itt maradjanak a megyében, s ez a közösség védőburkot jelentsen számukra - mondta Gelencsér Attila a Somogy Megyei Ifjúsági Civil Tanács mai alakuló ülésén.

A Somogy Megyei Közgyűlés a 69/2010.(IX.17.) KH.-val döntött a Somogy Megyei Ifjúsági Civil Tanács felállításáról. A Tanács célja, hogy a megyei önkormányzat mellett működő tanácsadó és véleményező szakmai testületként segítse Somogy megyében az ifjúsági és civil szervezetek helyzetének elemzését, és az ebből adódó önkormányzati feladatok végrehajtásának előkészítését. Feladata a helyi civil társadalom megerősítése, amely lehetőséget teremt a hatékony és konstruktív társadalmi párbeszéden, a szervezeti részvételen alapuló, jól működő helyi demokrácia gyakorlására, hozzájárulva a társadalmi szolidaritás kibontakozásához, a civil társadalom polgárosodásának, anyagi biztonságának és életminőségének javulásához - ismertette a közgyűlési döntést Gelencsér Attila, majd kiemelte: a megye ifjúsági civil szervezetei településenként elszigetelve működnek, nem olyan szervezetten mint például a nyugdíjasok. Ez a társadalmi csoport folyamatosan mozgásban van, ám nem mondhatunk le róluk sem. Ha sikerül őket itt tartanunk, akkor értékes polgárai lehetnek Somogynak, részt vehetnek településük életében. A megyei idősügyi tanács - mely 2006 előtt forrás nélküli szervezet volt, s ma már tízmilliós támogatást kapnak - működése jó példa lehet a fiatalok számára is. A pénzeket pedig nem egyetlen ember osztja el, hanem kollektív bölcsesség alapján kerül a megfelelő helyre. Az igényekhez igyekeztek igazítani a forrásokat is, s a közgyűlés elnöke reményét fejezte ki, hogy amit elkezdtek 2006-ban az idősekkel, azt meg tudják valósítani a fiatalokkal is.

A Somogy Megyei Ifjúsági Civil Tanács

 

- Elképesztő tehetetlenségi nyomatéka van az elmúlt nyolc évnek, most érződnek igazán a pénzügyi nehézségek. A megyei önkormányzat ezért kénytelen 30 millióval kevesebbet adni önként vállalt feladatokra, ám új fejezetként egymilliót biztosít az Ifjúsági Civil Tanácsnak - mondta Gelencsér Attila, s hozzátette: 2006-ban ennyivel kezdte az idősügyi tanács is. A megyének fontos, hogy ne kallódjanak el a somogyi fiatalok, ne a kocsmakultúra legyen az első számukra. Ezzel szemben szeretnének alternatívát létrehozni. A 2011-es tervek között három ifjúsági központ kialakítása szerepel: Kaposvár, Dél-Somogy és Észak-Somogy lehet a tenni akaró fiatalok központja, mely aztán tovább bővülhet. A problémák megismerése után lehet kivezető utat mutatni, a jó példákat bemutatni, esetleg ifjúsági találkozókat szervezni, s ezzel integrálni a fiatalokat a ",,felnőtt" programokba. Akkor működhet minden rendben, ha a kormányzat, a megye és a települési ifjúság is ugyanazt akarja. Rendelkezésre fognak állni állami és uniós források,cél, hogy nyereség jelenjen meg, a somogyi fiatalok nyertesnek érezzék magukat, itt maradjanak a megyében, s ez a közösség védőburkot jelentsen számukra - mondta befejező gondolatként Gelencsér Attila, majd megköszönte a tanács tagjainak, hogy elvállalták a munkát. Dr. Totth László a tanács elnöke kiemelte: tevőleges munkával szeretne célt érni, ezért két héten belül várja a tagok javaslatait.

dr. Totth László

 

A tanács tagjai - kiket a Somogy Megyei Önkormányzat delegált az önkormányzati ciklus időtartamára - az alakuló ülés végén pár mondatban bemutatkoztak.
A tanács elnöke: Dr. Totth László Somogy Megye Civil Fóruma elnöke
A tanács titkára: Tóth Barnabás ifjúsági referens, Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal
A tanács tagjai:
Dr. Juhász Károly Somogyvár Műemlékei Védelmében Közalapítvány
Csernák Árpád Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete
Bogdán Imre Napkerék Egyesület
Szita Róbert Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület
Lechner Istvánné COMPASS Egyesület
Udvaros Renáta Somogy Megyei Civil Szolgáltató Központ
Zsom János Hétház Egyesület
Dr. Csató Lászlóné Csomópont Egyesület
Dr. Sebők László Élestár Egyesület
Dr. Dániel Attila Szentkorona Egyesület
Kiss Szabolcs Nemzeti Civil Alapprogram
Imre Mária Barcsi Környezetvédelmi Egyesület


Kraft Róbert
Somogy Megye Online