
Egyként követeli Gelencsér Attila, a somogyi közgyűlés elnöke és Szita Károly, Kaposvár polgármestere Kolber István kormánymegbízottól, hogy a megye és a város szakértőit hívják meg a taszári repülőtér hasznosítására kiírt pályázat elbírálói közé.

Egyként követeli Gelencsér Attila, a somogyi közgyűlés elnöke és Szita Károly, Kaposvár polgármestere Kolber István kormánymegbízottól, hogy a megye és a város szakértőit hívják meg a taszári repülőtér hasznosítására kiírt pályázat elbírálói közé.
A két vezető a kaposi megyeházán megtartott sajtótájékoztatón jelentette be e követelést.

Gelencsér Attila elmondta: Somogy gazdasága elmaradott, nincs megfelelő közlekedési infrastruktúra és a szocialista kormányok eddig csak ígérgetni tudtak, de semmit sem tettek a dél-dunántúli megyéért. A 67-es gyorsforgalmi útnak például már készen kellene lennie, s még csak e hetekben történtek meg az első kapavágások.

Évek óta ígérgeti a kormány a Somogynak hatalmas, de kihasználatlan lehetőségeket jelentő volt katonai bázis fejlesztését, újbóli hasznosítását, de Kolber István somogyi MSZP-s országgyűlési képviselő, korábbi miniszter csak kudarcsorozatot tud ez ügyben fölmutatni, hangsúlyozta az elnök.

Szita Károly emlékeztetett rá, hogy Kolber virágzó logisztikai bázist, kereskedelmi repülőteret, háromezer új munkahelyet ígért Taszárra, de semmi sem lett belőle. A szocialista Taszár-felelős kínai, spanyol, olasz, orosz és még több országbéli befektetők hatalmas érdeklődéséről regélt, pályázatokat is kiírtak, de azok eredménytelenek lettek.

A legutóbbi pályázat első fordulója a minap zárult le.
Gelencsér Attila és Szita károly azért követeli a szocialistáktól a város és a megye részvételét az elbírálásban, illetve ajánlja fel a somogyi szakértők segítségét, nehogy a kormány újra „elszúrja” az egészet.
(la)