Tudom, mit akarnak a somogyiak

Végéhez közeledik a kampány, már csak néhány nap van a választásokig, ezért szeretnék beszámolni az elvégzett feladatokról, az elért eredményekről - kezdte keddi kampányösszegző sajtótájékoztatóját Gelencsér Attila a somogy megyei kettes számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltje.

Mint Önök is tudják, a választókerületemben 67 település van, az elmúlt 3 hónap során valamilyen formában majdnem mind a 67 településen jártam, hol fórumon, hol helyi rendezvényen vagy éppen falujárás keretében, de a kaposvári körzetemben az ajánlócédula-gyűjtés időszakában szerveztünk úgynevezett ",,lépcsőházi beszélgetéseket" is, ahol a társasházban élők problémáiról informálódtam - mondta a Fidesz politikusa. - Csak az elmúlt héten (hétfőn) Alsóbogáton, Somogyjádon, Várdán, Zselicszentpálon, Bőszénfán, (kedden) Felsőmocsoládon, Szentgáloskéren, Somogyaszalón, Magyaregresen, (Csütörtökön) Csomán, Szabadiban, Fonón, Batén, Sántoson és Gálosfán voltam falujáráson. Meglepően sokan voltak ezeken a közterületre szervezett beszélgetéseken, ahol a főszerep a polgároké volt, amikor elmondhatták problémáikat, véleményüket, javaslataikat. Egyébként, kulisszatitokként elárulom, hogy kollégáim titokban megszámolták, és az ő adataik szerint, (amin magam is meglepődtem) 3849 emberrel beszélgettem személyesen a kampány során. Ehhez még hozzá jön az is, amikor sportrendezvényen, kosárlabda vagy focimeccsen voltam, de a munkatársaim nem voltak velem. Azaz több mint 4000 emberrel találkoztam személyesen. Az egyik faluban meg is kérdezte tőlem egy idős bácsi: Hogy bírja ezt elnök úr, biztos fárasztó lehet a sok utazás?! Erre csak azt tudtam felelni, amit most is érzek és gondolok: A munka ezen része és az emberekkel való találkozás, beszélgetés nem fárasztó, sőt  napról napra, egyik találkozóról a másikra erősödöm, erőt és hitet adnak az emberek, látom, hogy igénylik, látom, hogy van haszna és értelme.


Azt már egy korábbi sajtótájékoztatón elmondtam, hogy a kampányban nem a hivatali, hanem egy erre a célra bérelt autót használok. Ennek a kilométerórájába 12.105 kilométert sikerült beletennem, amibe a vidékjáráson túl a kampányanyagok kiszállítása is beletartozik. 22 ezer családnak küldtem véleménykérő levelet, amelyben található kérdőívekből 4217 darab érkezett vissza. Természetesen ezeket feldolgoztuk, és amelyik tartalmazott telefonszámot, azok közül számtalan válaszadót fel is hívtam a saját telefonomon, aminek az eredménye több mint 32 óra telefonbeszélgetés és 970 SMS váltás. Azoknak, akik megadták az e-mail címüket, folyamatosan küldök internetes levelet, ma már több mint 2000 e-mail címre.

Ha hozzászámoljuk még ehhez, hogy a segítőim a 16 ezer ajánlószelvény összegyűjtése során 16 ezer emberrel találkoztak és beszélgettek, akkor bátran kijelenthetem, de csak a személyes találkozókat tekintve is meg merem kockáztatni, hogy kampány során soha ennyi találkozót, telefonhívást még senki nem csinált. Amúgy megjegyzem, Nekem nem az volt fontos, hogy 16 ezer ajánlócédula jöjjön össze, mert 750 is elég, hanem az, hogy minél több emberrel találkozzunk. A legnagyobb öröm, hogy mindenhol szeretettel fogadtak. Csodálkoztak, de ugyanakkor meg is nyíltak az emberek, hogy valaki végre rájuk, az életkörülményeikre, a véleményükre és a javaslataikra kíváncsi.


Félre ne értsék, ezzel én nem dicsekedni szeretnék, hanem azt közölni, hogy mennyire igénylik ezt az emberek. Arra vártak, hogy párbeszédet folytassanak velük és meghallgassák őket, mert Ők pontosan tudják, hogy mit akarnak, hogy milyen elvárásuk van. Azt gondolom, hogy ezért van szükség a változásra, hogy végre az emberekről szóljon a politika, hogy végre a somogyi embereknek legyen képviselője a parlamentben, ne pedig a kormánynak legyen képviselője itt. Olyan képviselőjük legyen, aki az ő véleményük, akaratuk és érdekeik ismeretében dönt.

Az első feladatot elvégeztem. Mindez persze nem a vége, hanem az első lépése volt egy folyamatnak, egy hosszú együttműködésnek. Azért, hogy a somogyi polgárok nyerjenek.



Kraft Róbert

Somogy Megye Online



Megyei elnökök Programajánló
<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    

Somogy megye hírei

MÖOSZ hírei

Belföldi hírek

Partnereink