Valder István kispályás labdarúgó emléktorna

A fiatalon elhunyt sportember emlékére rendeztek kispályás labdarúgó emléktornát Igalban általános iskolák 5-6 és 7-8 osztályos korcsoportos fiúk és leányok részére immár 17. alkalommal. A rendezvényt Gelencsér Attila, országgyűlési képviselő, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke nyitotta meg.

Somogy megye polgárai nevében köszöntötte a tornán résztvevő nyolc csapatot a közgyűlés elnöke. Kívánta az ifjú labdarúgóknak, hogy ne csak ezen a napon, hanem továbbra is sportoljanak, akkor is lépjenek pályára, ha már nem az iskola keretein belül élnek.

Gelencsér Attila köszöntője

 

Ismertette az új kormány álláspontját a mindennapi testneveléssel kapcsolatban, hangsúlyozta a sport szerepét az egészséges életmód kialakításában. Kiemelte, hogy az új kabinet számára fontos helyen szerepel a csapatsportágak közül többek között a labdarúgás, a kosárlabda, a jégkorong, a vízilabda és a kézilabda támogatása.

Nyolc csapat nevezett

 

Olyan sportlétesítményi programot kívánnak indítani, mely során valamennyi településen lesz megfelelő hely a sportolásra. Gelencsér Attila köszöntője után elvégezte a torna kezdetét jelző kezdőrúgást.

Az andocsi lányok is rúgták a bőrt

 

A tornán résztvevő csapatok első három helyezettje érem- és oklevéldíjazásban részesült, az első helyezett csapatok emléktorna kupát kaptak.

A speciális iskola pedagógusaival

 

Gelencsér Attila a megnyitó után az igali Speciális Általános Iskola és Diákotthonba látogatott, ahol az oktatás helyzetéről beszélgettek a pedagógusokkal.


Kraft Róbert
Somogy Megye Online
Fotó: Vígh István Ádám



Megyei elnökök Programajánló
<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    

Somogy megye hírei

MÖOSZ hírei

Belföldi hírek

Partnereink